Sorsszerű találkozásoknak mindig nagy jelentőséget tulajdonítok, nem volt ez másképp a sült kiflivel sem.
Az utóbbi időben egyre többször találkoztam a sült kiflivel különböző gasztroblogokban, de valahogy sosem olvastam végig ezeket a cikkeket, csak átugrottam - ugyan már, ilyen sületlenséget - felkiáltással. Ekkor jött a sors, Évinek öltözve, a hátam mögött ülve az irodában. Múlt héten ugyanis kedvesen megkérdezte, hogy lenne pár receptje anyukájától, érdekelne-e? Miazhogy! - és két percen belül már a csatolt fájlt böngésztem, és nem találjátok ki, mire bukkantam.... Sült kifli.... Sors és Évi győztek, ezúttal ugyanis végre elolvastam a recepetet, és rájöttem, hogy én nagyjából pontosan így készítem a mákos gubát, bár néhány lépést nemes egyszerűséggel kihagyok, leginkább azért, mert eddig nem is találkoztam velük.
Tehát szombaton már tudtam, mi lesz a gyors ebéd, amivel megörvendeztetem magamat és a gyerekeket, annak örömére, hogy sikerült egyedül a három gyerekekkel abszolválnom a 'vegyünk mindegyik gyereknek nyári szandált' projektet. Megérdemeltük az édes ebédet, higgyétek el.
Térjünk a lényegre: egy liter tejet felforralunk, belekeverjük négy tojás sárgáját cukorral és liszttel kikeverve, majd mehet bele tíz kifli felkarikázva. Miután jól megáztak a kiflik a tejben, kivajazott tepsibe öntjük a masszát, és megsütjük. A sütés előtt én még belekevertem a masszába egy nagy adag darált diót. Évi receptje szerint a felvert fehérjét is rá kellene sütni a cuccra, de én ehhez már túl éhes voltam :) Mielőtt tökéletesre sült volna a massza, még gyorsan szórtam rá darált diót, ami így ropogósra sülhetett...
Azt hiszem egy kis vaníliaszósz is dukált volna hozzá, de ezt most nagyvonalúan kihagytam. Mondom, éhes voltam.
Külön köszönet Sorsnak és Évinek, hogy rájöttem, hogy a guba ugyanaz, mint a sültkifli. Vagy szerintetek nem?
