Ischler - avagy Ircsi néni nem fog csődbe menni

A karácsonyi sütés főleg a gyerekekről és Daniról szólt, nagyjából 5-6 féle süti készült az ő kedvükért. Nem mindegyik került ki ide, mert például a csokis-meggyes és az almás-fahéjas muffin már többször szerepelt a blogon, a pogácsáról pedig nem készült fotó. Pedig lehet, hogy érdemes lett volna a hullócsillag alakú sajtos pogácsát megörökíteni, hiszen igazán nem mindennapi látvány.

De ha már ennyire belelendültem a sütésbe, úgy döntöttem, magamnak is sütök valamit, mégpedig islert. Arról álmodoztam, hogy majd többé nem kell Ircsi nénihez sétálnom a napi betevő isleremért, mert majd az én saját sütésű islerem ezerszer jobb lesz.

Receptet a desszert.eu-n találtam, és egész jónak is bizonyult, csak egy picit több lisztet kellett hozzáadjak, mert sehogy sem akart a tészta összeállni. Mivel ezt is a gyerekekkel sütöttem, ebből is készült hullócsillag meg szivecske formájú is. Gyorsan elkészültünk a gyúrással, nyújtással és formázással, a sütés sem vett sok időt igénybe. Kihűlés után meg kellet volna kenni a lekvárral és úgy egy napra pihentetni, de végül a pihenés kb félidejében tudtam csak megkenni. A mázhoz a nagy táblás Party tortabevonót gőz fölött egy kis étolajjal megolvasztottam, majd belemártogattam az összeragasztott formákat, végül tálcára kerültek, hogy megdermedjen a csoki.

Eljött a nagy pillanat, az első kóstolás ideje - ééééés: nem olyan, mint a bolti. Valószínűleg jobb, de ez nekem most mindegy, mert én OLYAT akartam, mint amilyet Ircsi néni büféjében az iroda mögött szoktam venni. Úgy tűnik, a gyerekeim már korábban felvázolt példáját követem, akik szerint az általam készített csokipuding soha nem lesz olyan finom, mint a bolti. Nos, úgy tűnik, Ircsi néni sem fog csődbe menni, ugyanis bár megettem az egész adag islert, amit sütöttem (és azért be kell valljam, hogy finom volt), mégis alig várom a hétfő reggelt, hogy elbattyoghassak az újév első OLYAN islerét megvenni.

Dani kívánságlista 2) Zserbó - ezúttal karácsonyfa formájában

A zserbó Dani nagy kedvence, természetesen szerepelt a karácsonyi sütis kívánságlistáján. Már van egy zserbós poszt itt a blogon, úgyhogy a receptet ott megtaláljátok. A különbség mindössze annyi, hogy bár most sem volt rumaromám, ezúttal nem hagytam ki a rumos tejes locsolgatást, hanem rendes rumot kevertem a tejbe. Annyira más lett tőle a végén a süti, hogy azt hittem, még nem próbáltam ki Évi receptjét, épp lelkesen készültem megírni a receptet ide, amikor észrevettem, hogy már megsütöttem és posztoltam is ezt a verziójú zserbót. A rumos tejet nem sajnálva egy igazán puha és omlós süti lett a végeredmény.

Valószínűleg itt az ideje a kavinton kúrának, ha már azt arra sem emlékszem, hogy kipróbáltam egy receptet. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy Évi receptjét még soha nem kerestem vissza a leveleim között, soha nem nyomtattam ki és igazán még soha de soha nem sütöttem meg. Még jó, hogy itt a blog, mint amolyan külső memóriaegység.

A gyerekek múlt héten végig itthon voltak, így a sütésbe igyekeztem bevonni őket, ami főleg abból állt, hogy én sütöttem, ők pedig díszítettek. Ennek eredménye a karácsonyfa alakú zserbó lett. A pogácsa meg hullócsillag alakú lett. Arról nincs kép, úgyhogy elégedjetek meg a karácsonyfa-zserbóval. És ne sajnáljátok a receptből a rumostejet, mindent megváltoztat.

Dani kívánságlista 1) - Kókuszgolyó

Daninak volt néhány kívánsága a karácsonyi sütiket illetően, az egyik ilyen a kókuszgolyó volt. A receptet a darált kekszes zacskó hátoldaláról néztem, gondoltam, ha már van ott egy, minek kutassak a neten?

Dupla adagot számoltam, és arra készültem, hogy bele fogunk fulladni a kókuszgolyóba - nem így történt.

80 deka darált kekszbe elkeverünk elvileg ugyanennyi porcukrot, de szerintem akkor ehetetlenül édes lesz, úgyhogy én nagyjából fele adagot tettem bele, azaz 40 dekát. Adunk hozzá 20 deka diót, 8 deka kakaóport, 2 citrom levét és lereszelt héját. A citrom mennyiségét nem csökkentettem, aminek az lett az eredménye, hogy a gyerekek nem tömik két pofára, hanem egész helyes kis mennyiségeket esznek, hagyva belőle drága szüleiknek is. Vissza a recepthez: 40 deka margarint megolvasztunk kb 12 ek tejben, majd hozzáöntjük a szárazanyaghoz és tésztává gyúrjuk. Nekem ennyi folyadékkal nem állt össze, úgyhogy feljavítottam még egy kis tejjel és némi Bacardi rummal.

Ha összeállt a tészta, golyócskákat gyúrunk belőle, majd kókuszreszelékbe forgatjuk őket. Csináltam óriás méretűeket is, mert Dani így szereti, de készültek aprók is, a gyerekek kedvéért.

Mézeskalács figurák

Ahogy említettem az előző bejegyzésben, a házikó készítésekor sütöttük puha mézeskalács figurákat is.

A receptet itt találtam, egész jól bevált, csak szerintem a dupla adag is nagyon kevés lett, úgyhogy ha sok éhes szájnak készül a süti, akár háromszoros adagot is lehet sütni, nálunk legalábbis simán elfogyna.

A leírás szerint 5-12 órára hidegre kéne tenni a kigyúrt tésztát, nekem erre nem volt időm, kb 1 órácskát pihent, aztán már nyújtottam is. Lehet, hogy még puhább lett volna, ha az előírt ideig tudom pihentetni, de így is jó lett.

A gyerekek maguk is nyújtották, formázták, kenték a figurákat, de legjobban a díszítést élvezték.

Íme a végeredmény:

Mézeskalács házikó, a karácsony előszobája

A mézeskalácsról sokáig csak a száraz, ehetetlen, celofánba csomagolt szivecskék jutottak eszembe. Egészen addig, amíg Anett ki nem találta, hogy karácsonyra készítsünk mézeskalács házikót. Töltött le a netről receptet, a formához sablont, a tésztát is begyúrta, csak mennem kellett - ellenállhatatlan ajánlat. Akkoriban még csak két gyereknél tartottam, őket anyuékra bíztam elalvás után, és mentem Anetthez, akinél az enyémekkel egyidős gyerekek már szintén aludtak. Este kb 9-re érkeztem meg, és nagyjából éjjel háromig dolgoztunk, sokszor majd eldőltünk a nevetéstől a saját bénázásunk láttán, és még arra is emlékszem, hogy valamikor éjfél tájban a másnapra főzött húslevest dézsmáltuk meg. A végeredmény egyébként nagyon szép lett, rendesen aggódtam is, hogy hazaszállítás közben nehogy valami baja legyen.

Későbbi években is készítettem házikót, és a gyerekek valamikor egyszer csak kitalálták - vagy én találtam ki, és ők átvették tőlem az ötletet? - hogy a házikót az Angyalkának készítjük, aki hozza hozzánk a karácsonyfát és az ajándékokat. Ugye milyen jófejek vagyunk? Valamelyik évben úgy is rendeztük a dolgot, hogy a fa díszítése közben - mialatt a gyerekek anyuéknál aludtak - letörtünk egy darabot a házikóból, hogy "lám, lám, az angyalka meg is kóstolta a neki kikészített házat".

Mindezek után természetes volt, hogy idén is lesz házikó, és ezúttal a két nagyobb gyerek segítségével készült a remekmű.

Előkészületek: gyerek és hozzávalók az asztalnál

A recept ugyanaz, amit anno Anett talált, még video is van fent a készítésről. A hozzávalókat a robotgép tésztává gyúrta - minő szerencse, hogy anyu tavaly (vagy talán tavalyelőtt?) megvette magának a robotgépet, így néha kölcsön tudja tőlem kérni... Azt hiszem, a nyújtásnál kicsit elszámítottam magam, hagyhattam volna vastagabbra a tésztát, akkor talán szebb lett volna. Sőt, utólag arra is rájöttem, hogy egy picivel több liszt is jót tett volna, így ugyanis túl lágy lett a tészta, és amikor átemeltem a házikó darabjait a tepsire, megnyúltak a formák, és nem tudtak az elemek egyformára sülni.

Anya nyújt, Adél figyel

A nyújtás után elővettem a kinyomtatott sablont (a linkelt oldalon elérhető), és a tésztára helyezve egy késsel végiglyukasztottam a vonalak mentén, majd egyesével kivágtam az elemeket és áttettem a tepsire. Az már csak utólag jutott eszembe, hogy amikor észrevettem, hogy nyúlik a tészta áthelyezéskor, át kellett volna szervezzem a dolgokat, és már eleve a sütőpapíron kellett volna kivágni a formát, és csak a maradék tésztát leszedni, majd a papírt a rajta lévő elemekkel átemelni a tepsibe. Eső után köpönyeg, na mindegy. A tepsiben megkentem az elemeket tojássárgával, majd mentek a szoliba, kb 15-20 percre 190 fokon.

Késsel lyukasztom a sablont


Átemelés

Amíg a ház falai hüledeztek a forró sütő után, kikevertem a tojás fehérjéből és a porcukorból a ragasztós mázat. És elérkeztünk az általam legjobban utált művelethez: varázsold bele a ragacsot egy habkinyomóba úgy, hogy ha nyomod, ne folyjon vissza. És ne legyen az egész ház ragacsos. Esélytelen...

Hüledező, túlszolizot falak

Amíg én kínlódtam a ragaccsal, a gyerekek hősiesen tartották a falakat, amíg a malter, akarom mondani tojásfehérjés porcukor meg nem kötött. Na jó, félúton át kellett tőlük vegyem a tartást, mert már nem bírta a karjuk. Vagy szimplán megunták? Mindegy.

Azt ugye említettem, hogy megnyúltak az elemek a sütés előtt? No hát akkor el tudjuk képzelni, milyen nagyszerűen egyforma falakat sikerült sütnöm, ugye? Hm, gondolom átlag kőművesek nem szokták malterral kitömni a falak és a tető között tátongó réseket. Na jó, ezek nem rések voltak, hanem szakadékok. Kb a 10 centi magas házikóban a fal és a tető között kétcentis rés volt. Jó arányok, nem? És milyen mázli, hogy nem igazi házat építettem... Fogtam a habkinyomót, és rendületlenül nyomtam a ragacsot, amíg csak egy pici is fért a tető meg a fal közé. Majdnem el is fogyott a művelet végére a ragacs, de megérte az áldozatot, mert végül sikerült lábra állítani a házat, és aztán úgy is maradt.

Miután meggyőződtem róla, hogy megkötött a ragacs, és a ház már akár egy kisebb földrengést is túlélne - mondjuk valamelyik gyere meglöki véletlenül -, akkor nekiláttunk a díszítésnek. Néhány évvel ezelőtti háznál a mézeskalács ki sem látszott a színes cukrok és egyebek mögül, így idén úgy döntöttem, ön- és gyerekkorlátozást fogok életbe léptetni: csak a kerítés lehet színes. A bogyók és cukrok a gyerek reszortja volt, örömmel és némi önmegtartóztatással rakosgatták bele az édességet a ragacsba, erősen bízva abban, hogy a maradékot majd megehetik. Így is lett, anyák gyöngye.

A házikó most egy magas polcon várja a jövő szombatot, hogy a fát hozó angyalka haraphasson bele elsőként. Remélem, a fogam nem törik majd bele, veszélyes meló ez az angyalkodás.

Alkotók és művük








(A folyamatot a gyerekek fotózták, a kész művet én)

Folyt. köv, ugyanis a házikónál nem álltunk meg, készítettünk hagyományos (és kevésbé hagyományos, például kacsa formájú) mézeskalács sütiket is tegnap. Természetesen nem házikónak való fogtörő tésztából.

Verseny-mignon

Az egészről Laci, a hátsó szomszédom tehet. Amióta csak átjöttem a másik csapatba, folyton nyaggat, hogy süssek. Múlt héten végre hoztam sütit, ami csak arra volt jó, hogy komolyan elgondolkodjon azon, mivel vehetne rá, hogy mielőbb hozzak megint sütit. És akkor megszületett a tökéletes elgondolás: rendezzünk sütiversenyt! Így ma reggel roskadozik a szekrény a sütiktől, köztük az én kis mignonkáimmal.


Régóta terveztem már, hogy sütök mignont, főleg Mariann szülinapja körül éreztem nehezen legyőzhető késztetést, de akkor végül időhiány miatt lemondtam róla. Jól is tettem, mert most is kb 8-9 órányi munkával sikerült a 30 szépséget előteremtenem.

A tészta ezúttal vizes piskóta volt, Peti nagynénjétől kapott recept alapján és cukrász paszta felhasználásával. Igazság szerint nem tudom, hogy mit tartalmaz ez a paszta, de sokkal rugalmasabb lett tőle a tésztám. A recept a következő volt: 660 gr tojást, 500 gr lisztet, 330 gr cukrot, 160 gr vizet és 7 gr sütőport kell habverőgépben habosra keverni, majd 210 fokon megsütni. Sajnos az első piskóták túl vékonyak lettek, ezért hamar kiszáradtak. A következő kettő már jó állagú let, végül összesen az fent leírt mennyiség másfélszeresét sütöttem meg. Háromféle krémet készítettem: puncs, csoki és citrom.

A puncsoshoz a túl szárazra sütött piskótát használtam fel, elkevertem egy kis lekvárral, majd megállapítottam, hogy sajnos nincs itthon rumaroma vagy sütőröm, így kénytelen voltam egy kis Bacardi rummal meglocsolni.

A csokikrémhez 200 gramm cukrot főztem fel 2 deci tejben, majd hozzáadtam 200 gr kakaóport és 300 gr vajat. Miután kihűlt, még 300 gr vajjal habosra kevertem. A citromos krém ettől csak annyiban tért el, hogy a 200 gr kakaóport cukor helyettesítette, és kevertem hozzá reszelt citromhéjat.

Az összeállítás volt a legidőigényesebb: kockákra vágtam a tésztát és egyesével megkentem őket az adott krémmel. Végül cukormázzal bevontam és díszítettem őket. A csokisra kávéval színezett cukormáz került, a puncsosnak meggybefőtt levétől lett rózsaszín a bevonata, a citromost pedig citromlével eldolgozott cukorral díszítettem.

A végeredmény: a gyerekeim szerint nem lett jó, egyik sem ette meg; én még nem kóstoltam; a kollegák szerint pedig finom lett. Bárkinek is legyen igaza, szépnek azért szépek lettek :)

Az első kalács

Kedvenc reggelim a vajas kalács kávéval, ha tehetném, minden napot így indítanék. De nem tehetem, mert nem fér bele a büdzsébe a sok finom és drága kalács, ami felvágás után fél órával kivégzettnek tekinthető, hiszen a gyerekek is nagy mennyiségben fogyasztják.

Nem csoda hát, ha amolyan kampányszerűen időnként elkap a vágy, hogy kalácsot süssek. Eddig minden szembejövő receptet elvetettem valamiért: vagy kenyérsütőgépes (ezt így kell írni?) volt, vagy túl bonyolult, vagy egyszerűen ösztönösen megéreztem, hogy ezzel valami gond van. Múlt héten viszont egyik kedves (mellékesen négygyerekes anyuka - minden elismerésem!) ismerősöm posztolt egy képet az általa sütött kalácsról. Ezt követően azonnal elkértem a receptet, és megállapítottam, hogy átmegy minden általam felállított rostán. Hétvégére terveztem a sütést, de nem jött össze, megint nem volt rá időm. A gyerekek viszont lebetegedtek, én meg itthon maradtam velük gyápon. Ennek egy előnye van: napközben nyertem egy kb másfél-két órás szabadidőt, az ő alvásidejüket.

Nézzük akkor a receptet (adalékinfó: a recept a laptopon volt, a laptop a nappaliban, a mutatvány a konyhában, ergo fejből csináltam) : 3 deci tejben 5 deka élesztőt futtatni, 60 deka liszttel, 3 tojás sárgájával és két ek olvasztott vajjal tésztát gyúrni, 5 percig dagasztani. A kezem kb a második percnél már feladta volna, de természetesen nem hagytam, egyelőre még én vagyok a főnök. Sőt még kicsit tovább is dagasztottam, mert nem éreztem elég simának a tésztát. Ezt követte az egyórás kelesztés, ami alatt elkészítettem a tölteléket: 8 deka vajat, 2 zacskó vaníliás cukrot, 5 ek porcukrot, 1 tk kakaóport, némi fahéjat és rumaromát habosra kevertem. Ezen a ponton ugyan egy kisebb veszteség ért, legkisebb drágaságom ugyanis a rumaromás üvegben található maradék löttyöt kényelmesen pohárba töltötte magának. Gondolom, ezzel kívánta leöblíteni az ebéd utáni gyógyszerek utóízét. Szerencsére legnagyobb drágaságom résen volt és jelentett, így időben el tudtam venni a poharat. Ebből ugye már látszik, hogy a tényleges alvás megkezdése előtt nekiálltam a sütésnek. Pedig ilyen bakikat nem szoktam elkövetni, de már olyan rég sütöttem, hogy türelmetlenebb voltam, mint egyszeri kisgyerek karácsony délelőtt. No tehát vissza a kalácshoz: a tészta kel, a töltelék megy a hűtőbe pihenni. Az egy óra letelte után át kell gyúrni a tésztát, majd elvileg 6 részre osztani, téglalap alakú ujjnyi vastagságúra nyújtani, a töltelékkel megkenni, feltekerni, hármat összefonni és sütőbe tenni. Ha hármat kell összefogni, de hat részre kell osztani, akkor gondolom két kalács készül. Mivel ezt túl vacakolósnak éreztem, az egész tésztát egy nagy téglalappá nyújtottam, megkentem, háromba vágtam. Az egyes darabokat feltekertem, majd az egészet összefogtam. És okosan megállapítottam, hogy a lányom haját könnyebb fonni, mint ezt a vacak tésztát. De mindegy. És itt jön be a fent említett adalékinfó a laptop/recept és a mutatvány földrajzi összefüggéseiről: azt az aprócska infót sajnos nem jegyeztem meg, hogy a fonás után a hajtások a tészta aljára kell kerüljenek, így megy a cucc a sütőbe tojássárgával megkenve. Gondolom, mindenki kitalálta mi történt: természetesen a a hajtások fent maradtak és szétnyíltak, ennek köszönhetően a töltelék fele egyenes utat nyert a tepsi aljába. Hurrá. Egyébként 25 percig kell sütni közepesen előmelegített sütőben, ekkor forró tejjel átkenni és még 10 percre visszaküldeni a szoliba.

Ami a végeredményt illeti: van még mit gyakorolni. Hajtások alulra, kicsit több töltelék, kevesebb liszt és ügyesebb fonási technika. Úgy sejtem, hamarosan újabb kalács fog készülni.

Addig is mutatok egy-két képet a szétnyílt kalácsból vágható talán legszebb szeletről:

Na igen, sajnos tényleg ez a legszebb szelet. Kábé annyira hasonlít egy kalácsra, mint Don Vito Corleone nevű pincsi-csivava keverék kutyánk egy bernáthegyire - kutyának éppen kutya...

Lófej torta - nem a Keresztapa mintája alapján :)

Adél ötödik születésnapjára lófej tortát kért. Természetesen jöttek rögtön a megjegyzések, hiszen a lófejről mindenkinek a Keresztapa jut eszébe - és akkor itt és most megnyugtatnék mindenkit, hogy drága kislányomnak természetesen nem azt a motívumot sütöttem meg.

Suzi hozott nekem barna és fekete marcipánt, összesen majdnem egy kilót használtam fel a torta beborítására.

Úgy terveztem, hogy hétfő este megsütöm a tésztát, kedden pedig összeállítom és bevonom, hogy szerdán már csak odaadni kelljen. Természetesen hétfő este olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam már nekiállni a sütésnek, így maradt minden kedd estére. Azt kell hogy mondjam, profizmusom netovábbja, hogy este fél 8-kor kezdtem neki a tortának, és 10 órára a képek a facebookon voltak, a konyha pedig ragyogott. Sőt, amíg sült a tészta, még ki is teregettem. Hát nem csodálatos? :)

Jól bevált módszerektől nem szívesen térek el: ezúttal is Sacher tortát sütöttem, mert gyors, egyszerű és jól formázható. A lovacska kislány-ajándékhoz méltóan díszeket és csillámot kapott a sörényébe, ezen természetesen össze is kaptak gyorsan a gyerekek, hogy kinek jut vagy nem jut pillangó a paci sörényéből.

És akkor jöjjön két kép, egy az ünnepelttel, egy pedig maga a torta:

Keksz-hegyek

Mivel lassacskán pozíciót váltok a cégnél, itt az ideje, hogy a régi kollegákat kiengeszteljem, az újaknál meg bevágódjak, így hát sütöttem egy nagy adag kekszet.

A recept innen való, én az oldal alján lévő utolsó mellett döntöttem. Dupla adagot sütöttem, egy teljes adag kakaósat, egy fél gyömbéreset és még egy fél kávésat.

A cukrot a tojással és a vajjal kikevertem, hozzáöntöttem az ízesített liszthez, összegyúrtam, majd kinyújtottam és kerekre szagattam, végül sütőbe toltam kb 10 percre. A kávéshoz a kávét nem a liszthez adtam, hanem a vajas-cukros masszához.

Túl sok magyarázni valót nem kíván, beszéljenek inkább a képek (na meg holnap a kollegák):

A porcukorba forgatott csokis

A gyömbéres

Egy kávés egy csokissal együtt sütve

A kávés

Összesen ennyi lett....

Chemical bird, mert Robi porszívó-ügynöknek állt

Mielőtt a mai sütésem posztolásába kezdenék, egy elmaradást kell pótolnom, sütöttem ugyanis egy tortát már vagy két hete, ami időhiány miatt nem került itt bemutatásra.

Nos, az úgy volt, hogy volt nekünk egy szuper tímlídünk, akinek már sütöttem egy tortát. Nemrég azonban előléptették, így már nem a mi csodás főnökünk, hanem porszívó ügynök (na jó, azt hiszem hivatalosan sales relationship managernek hívják, de attól nekünk már csak porszívó ügynök marad - és persze az ez én bűnöm, én ragasztottam rá ezt a kedves nevet, ami a kollegák tetszését gyorsan elnyerte).

Természetesen tartottunk egy kis búcsú-bulit, amire különleges tortával készültem, csapatunk jellegzetes motívumát, a chemical bird-öt sütöttem meg, Robira szabva - értsd, szép nagy orral. A chemical bird beállást nem tudom másképp illusztrálni, mint egy fotóval (amíg a rajta jelen nem lévők le nem szedetik a blogról), maga a beállás és Chemical Bird elnevezés pedig egy alkoholtól nem mentes csapatbulin született meg.

A torta 3 sacherből és egy üveg baracklekvárból készült, a tetejére narancssárga marcipán borítás került. Ízre az eddig legjobban sikerült torta lett, formáját tekintve pedig az egyik legnehezebben szállítható formájú lett :)

Clafoutis - csak a kép kedvéért sütve

Ahogyan már korábban említettem, a szabadságomat clafoutis sütéssel kezdtem, de olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam róla képet készíteni. A bennem élő blogger persze hangosan háborgott, így kénytelen voltam újra megsütni. Ezúttal nem bíztam semmit a véletlenre: senki nem kapott belőle, amíg a fotók el nem készültek, sőt még egy dupla adagot is megsütöttem az olyan jól sikerült kakaóscsigából, csak hogy eltereljem a gyerekek figyelmét.

A clafoutist most tulajdonképpen már harmadjára készítettem el, a legelső próbálkozásom ugyanis csúfos kudarcba fulladt, mivel nem jó tálban sütöttem. A recept ugyanis a tálról csak annyit ír, hogy kör alakú legyen, a méretére

nem tesz utalást. Nos nekem egyetlen kör alakú hőálló tálam van, amiről most kiderült, hogy egy sima adag clafoutis megsütéséhez kicsi. A tészta ugyan belefér, de túl magas lesz, emiatt pedig nem tud átsülni, úgyhogy azóta egy sokkal nagyobb, de négyszögletes tálban sütöm. Nem olyan szép, de legalább átsül.

A hvg szerint ez a világ legegyszerűbb süteménye, nem t

udom, hogy ezt mi alapján döntötték el, de én kapásból tudnék jónéhány sokkal egyszerűbbet felsorolni (egyensúlytészta akármilyen gyümölccsel, Zsuzsitól tanult muffinom, stb). Sebaj, ezen nem érdemes hosszasan bosszankodni.

A tejet illetően: én a legutóbbi sütéshez elfelejtettem zsíros tejet venni, itthon mindig másfelest iszunk, úgyhogy nyugodtan állíthatom, mindegy milyen tejjel készül, az íze nem volt más. A vanília ügyében is tettem - szintén kényszerűségből - több próbát: az első adag vaníliarúdból kikapart maggal készült, a második aromával, és ebben sem volt nagy különbség tapasztalható.

Bár most mindenféle gyümölcsnek épp szezonja van, én meggybefőttet használtam, zsemlemorzsába forgattam a meggyet, hogy ne áztassa el a tésztát.

A gyerekek amúgy csak meggyes sütinek hívják (a clafoutis nem is túl gyerek-barát elnevezés), és iszonyatos tempóban tudják enni, az utolsó szeleten pedig tettlegességig fajuló vita tud kialakulni. Tudom, dupla adagot kellet volna süssek. Vagy triplát.

Zserbóval keresztezett palacsinta

Azt hiszem, most már hivatalosan is szabadságon vagyok: kétnaponta sütök :) Szerdán clafoutis készült, de erről sajnos nem csináltam képet, így kénytelen vagyok újra megsütni, hogy posztolhassam. Tegnap pedig palacsintát sütöttem, ezúttal zserbóval keresztezve.

Ahogy arról már volt szó, férjeim kedvenc sütije a zserbó, én viszont utálom megsütni. A miérteket hagyjuk, úgyis csak mentegetőzés lenne, annak meg nincs értelme.

Gyermekeim legnagyobb szomorúságára a bennem szunnyadó kreatív konyhatündér úgy döntött tegnap, hogy ezúttal nem tekeri kakaóval vagy lekvárral fel a palacsintát, hanem tortaformájúra alakítja, finomabbnál finomabb rétegekkel. Természetesen a végeredménnyel csak a felnőttek voltak megelégedve, ami egyáltalán nem baj, mert így legalább több maradt nekünk.

Egyik palacsintát sütöttem a másik után, és rögtön forrón rétegeztem is: palacsinta - (sűrűre főzött) csokipuding - palacsinta - dióval megszórt lekvár - palacsinta - csokipuding - és így továbbmár fogalamam sincs hány rétegen keresztül. Mivel még forró volt minden palacsinta, amikor megkentem és egymásra raktam őket, a csokipuding és diós lekvár szinte beleolvadt, belesült az alatta és fölötte lévő palacsintába. A végén pedig olvasztott csokival öntöttem nyakon az egészet, és mielőtt megdermedt volna, szórtam rá még diót, csak úgy, az esztétikum kedvéért.

Sült kifli vagy guba? Mindegy, diós.

Sorsszerű találkozásoknak mindig nagy jelentőséget tulajdonítok, nem volt ez másképp a sült kiflivel sem.

Az utóbbi időben egyre többször találkoztam a sült kiflivel különböző gasztroblogokban, de valahogy sosem olvastam végig ezeket a cikkeket, csak átugrottam - ugyan már, ilyen sületlenséget - felkiáltással. Ekkor jött a sors, Évinek öltözve, a hátam mögött ülve az irodában. Múlt héten ugyanis kedvesen megkérdezte, hogy lenne pár receptje anyukájától, érdekelne-e? Miazhogy! - és két percen belül már a csatolt fájlt böngésztem, és nem találjátok ki, mire bukkantam.... Sült kifli.... Sors és Évi győztek, ezúttal ugyanis végre elolvastam a recepetet, és rájöttem, hogy én nagyjából pontosan így készítem a mákos gubát, bár néhány lépést nemes egyszerűséggel kihagyok, leginkább azért, mert eddig nem is találkoztam velük.

Tehát szombaton már tudtam, mi lesz a gyors ebéd, amivel megörvendeztetem magamat és a gyerekeket, annak örömére, hogy sikerült egyedül a három gyerekekkel abszolválnom a 'vegyünk mindegyik gyereknek nyári szandált' projektet. Megérdemeltük az édes ebédet, higgyétek el.

Térjünk a lényegre: egy liter tejet felforralunk, belekeverjük négy tojás sárgáját cukorral és liszttel kikeverve, majd mehet bele tíz kifli felkarikázva. Miután jól megáztak a kiflik a tejben, kivajazott tepsibe öntjük a masszát, és megsütjük. A sütés előtt én még belekevertem a masszába egy nagy adag darált diót. Évi receptje szerint a felvert fehérjét is rá kellene sütni a cuccra, de én ehhez már túl éhes voltam :) Mielőtt tökéletesre sült volna a massza, még gyorsan szórtam rá darált diót, ami így ropogósra sülhetett...

Azt hiszem egy kis vaníliaszósz is dukált volna hozzá, de ezt most nagyvonalúan kihagytam. Mondom, éhes voltam.

Külön köszönet Sorsnak és Évinek, hogy rájöttem, hogy a guba ugyanaz, mint a sültkifli. Vagy szerintetek nem?

Repcsit, de gyorsan!

Drága Danim mai születésnapjára repülőgépet készítettem. Két évvel ezelőtt egy vitorlázógépet már csináltam (valahol a blog elején még a kép is megvan), de most utasszállítót szeretett volna kapni, Malévet, természetesen.

Munka, három gyerek, háztartás mellett hétköznap meglepi tortát készíteni nem könnyű, szerencsére anyu kisegített: megsütötte a piskótát. A gép testét alkotó hengert csak piskótatekercsből tudtam házilag elkészíteni, de nem lekvárral töltöttem, hanem fast-food típusú krémmel: nutella vajjal kikeverve. Eg

y szimpla 8 tojásos piskóta kétharmadát feltekertem, a maradékból kivágtam a szárnyakat. Bevontam az egészet fehér marcipánnal, a farokszárnyat - vagy mit - marcipánból formáztam

meg. Végül ablakok, ajtók és egyéb apró díszek kerültek rá.

A torta először alufóliával bevont tálcán volt, de nagyon idiótán nézett ki, úgyhogy egy kék fóliára cseréltük le, most úgy néz ki, mintha repülne az égen :)

Férjek kedvence, a zserbó

Úgy hozta az élet, hogy mind volt- mind aktuális férjem kedvenc süteménye a zserbó, így ennek megsütése alól nincs kibúvó. Pedig utálok zserbót sütni.

Többféle receptem van, próbálgatom, hogy melyik a legjobb. Ex szerint imádott pótnagyim zserbója volt a legjobb, mivel ő már nem él, kutatnom kell a receptje után. Dani szerint pedig az ő nagyija zserbója volt a legjobb, azt mondta, felhajtja a receptet.

Amíg a híres nagyi-receptek előkerülnek, addig én próbálkozom, most épp Évi receptje alapján dolgoztam.

Fél kiló lisztet, huszonöt deka margarint, három tojás sárgáját, négy ek porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot kevés tejben futtatott két deka élesztővel összegyúrunk, a tésztát három részre osztjuk. Kinyújtuk az első adagot, tepsibe tesszük, megkenjük baracklekvárral, mehet rá a darált dió, a porcukor, esetleg egy kis rumos tej (én ezt rumaroma híján kihagytam). Utána jön a következő kinyújtott tésztadarab, ugyanígy megkenjük minden földi jóval, és végül lefedjük a harmadik tésztával. Villával megszurkáljuk, mehet a sütőbe, én 180 fokon sütöttem kb fél óráig. Miután kihűlt, csokimázzal vonjuk be.

Semmi bonyolult, fárasztó vagy utálatos műveletsor nincs benne, mégsem szeretek zserbót sütni. Ki tud a nőkön eligazodni...? :)

Tuti zserbóreceptek jelentkezését "én vagyok az igazi" jeligével emailben várom.

Hisztis hétvége öszedobós sütikkel

Nyűgös hétvégén vagyok túl, valahogy semmi nem volt jó, mindenen bosszankodtam, még a hajamon is: imádott fodrászom vécékefe alakúra vágta a hajam, de könyörgöm, ki látott már piros vécékefét??? (szerk: aki személyesen nem ismerne, annak elárulom, hogy piros a hajam egy ideje. Nem vörös, piros. Legalábbis frissen festve, utána szép lassan áthajlik vörösesbe, de akkora már túl hosszú - értsd: kb 5 centi - és úgyis levágatom és újra festetem)

Nos amikor nyűgös vagyok, úgy viselkedem, mint a legrosszabb harmadik trimeszteres kismama: folyton eszem, és mindig mást kívánok. De mivel nem vagyok kismama, nem ugráltathatom a férjemet finomságokért, kénytelen vagyok megcsinálni. Így került most sor szombaton egy darált kekszes édesség, vasárnap pedig egy citromos-savanykás édesség elkészítésére.

A sport szeletet már réges-rég kinéztem Suzinál, de valahogy csak most sikerült megcsinálni. Nem egy bonyolult dolog, nekem mégis sikerült kihagynom belőle az egyik leglényegesebb elemet, a rumaromát. De megnyugtatom a világot, így is elfogy pikk-pakk. Salátás tálba nyomkodtam bele a masszát, de valami miatt - fogjuk a fejfájásomra - nem tettem alá fóliát, így nagy küzdelem árán tudtam csak kiborítani végül a tálból a masszát. A nagy küzdelem valahogy így nézett ki: a ****, miért nem jön már ki?? - ráz, rángat, ráz - **** a fene vigye el, hogy ilyen hülye voltam - szem felcsillan, zseniális ötlet bevillan: tűzhelyen meggyújtok egy rózsát, és fölé tartom a tál alját, hogy szépen átmelegedjen a fém, és elengedje a hideg sütit! tudom, egy zseni vagyok - na majd most! - ráz - hogy az a ***** - csak nem jön ki.... Megjelenik mögöttem a férjem, és csak úgy csendben kedvesen megjegyzi, hogy talán késsel kéne elválasztani a masszát a formától - na persze, zsenikém, hogyne - láss csodát: csak kijött a massza. A nehezén már túl voltam, gyorsan összemelegítettem a vajat, kakaóport, cukrot és tejet, ráöntöttem a tortára, végül pedig megszórtam színes cukrokkal, hogy gyerekbarátabb külsejű legyen.

A citromos izét majd később mesélem el, most már nincs kedvem a gép előtt görnyedni. (úgy néz ki, még nem vagyok túl a nyűgös hétvégén)

Variációk sajttortára

Újabb kolléga szülinapja, újabb tortakívánság. Ezúttal sajttortát kért a csapat, ami azért elég tág meghatározás, úgyhogy elszörfölgettem a neten egy darabig, mire megtaláltam a kiválasztott receptet. És hogy ne érje szó a ház elejét, hogy újabban csak a kollegáknak sütök, egy másik recept alapján itthonra is készült sajttorta.

Cilinek amerikai sajttortát választottam, ez alapján a recept alapján dolgoztam. Meglehetősen mascarpone-igényes a süti, de mivel vagy tizenöten voltunk a hozzávalók összedobására, ez még belefért. Az előírt mennyiségű kekszet nem darált formában vettem meg, mert az az ilyen tortákhoz szerintem túlságosan porrá van zúzva, a korábbi tortáim alja állandóan szétesett és végül kanállal kellett megenni. Ezért most magam törtem darabokra, és mivel tökéletes állagút szerettem volna, hát segédeszköz nélkül, a kezemmel törögettem. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb ajándék részemről az ünnepeltnek, mert elég hosszú időbe telt, és a kezem is rendesen belefájdult a végére. De azt hiszem, megérte, mert jól sikerült. Egyébként egyharmad - kétharmad arányban használtam sima és kakaós kekszet, ízre is jó lett. A krém elkészítése túl nagy igénybevételt nem jelentett, inkább azzal küzdöttem meg, hogy lehetőleg egyenletesen kenjem a kekszes alapja. Kicsit sokáig kell a recept szerint sütni, hivatalosan több mint egy óra lett volna a sütési idő, én hamarabb kivettem, de még így is kiszáradt egy kicsit sajnos. Legközelebb 45 percnél tovább biztos nem hagyom a sütőben.

Itthonra készült sajttortának sütés nélkülit választottam, ehhez kevesebb mascarpone kellett, nem is lett olyan nagy és kiadós, pillanatok alatt eltüntettük. Nagyon jól kijött a narancs íze, bár azt hiszem, az előírtnál kicsit többet is tettem bele.