2011. november 28., hétfő

Verseny-mignon

Az egészről Laci, a hátsó szomszédom tehet. Amióta csak átjöttem a másik csapatba, folyton nyaggat, hogy süssek. Múlt héten végre hoztam sütit, ami csak arra volt jó, hogy komolyan elgondolkodjon azon, mivel vehetne rá, hogy mielőbb hozzak megint sütit. És akkor megszületett a tökéletes elgondolás: rendezzünk sütiversenyt! Így ma reggel roskadozik a szekrény a sütiktől, köztük az én kis mignonkáimmal.


Régóta terveztem már, hogy sütök mignont, főleg Mariann szülinapja körül éreztem nehezen legyőzhető késztetést, de akkor végül időhiány miatt lemondtam róla. Jól is tettem, mert most is kb 8-9 órányi munkával sikerült a 30 szépséget előteremtenem.

A tészta ezúttal vizes piskóta volt, Peti nagynénjétől kapott recept alapján és cukrász paszta felhasználásával. Igazság szerint nem tudom, hogy mit tartalmaz ez a paszta, de sokkal rugalmasabb lett tőle a tésztám. A recept a következő volt: 660 gr tojást, 500 gr lisztet, 330 gr cukrot, 160 gr vizet és 7 gr sütőport kell habverőgépben habosra keverni, majd 210 fokon megsütni. Sajnos az első piskóták túl vékonyak lettek, ezért hamar kiszáradtak. A következő kettő már jó állagú let, végül összesen az fent leírt mennyiség másfélszeresét sütöttem meg. Háromféle krémet készítettem: puncs, csoki és citrom.

A puncsoshoz a túl szárazra sütött piskótát használtam fel, elkevertem egy kis lekvárral, majd megállapítottam, hogy sajnos nincs itthon rumaroma vagy sütőröm, így kénytelen voltam egy kis Bacardi rummal meglocsolni.

A csokikrémhez 200 gramm cukrot főztem fel 2 deci tejben, majd hozzáadtam 200 gr kakaóport és 300 gr vajat. Miután kihűlt, még 300 gr vajjal habosra kevertem. A citromos krém ettől csak annyiban tért el, hogy a 200 gr kakaóport cukor helyettesítette, és kevertem hozzá reszelt citromhéjat.




Az összeállítás volt a legidőigényesebb: kockákra vágtam a tésztát és egyesével megkentem őket az adott krémmel. Végül cukormázzal bevontam és díszítettem őket. A csokisra kávéval színezett cukormáz került, a puncsosnak meggybefőtt levétől lett rózsaszín a bevonata, a citromost pedig citromlével eldolgozott cukorral díszítettem.



A végeredmény: a gyerekeim szerint nem lett jó, egyik sem ette meg; én még nem kóstoltam; a kollegák szerint pedig finom lett. Bárkinek is legyen igaza, szépnek azért szépek lettek :)



2011. november 3., csütörtök

Az első kalács

Kedvenc reggelim a vajas kalács kávéval, ha tehetném, minden napot így indítanék. De nem tehetem, mert nem fér bele a büdzsébe a sok finom és drága kalács, ami felvágás után fél órával kivégzettnek tekinthető, hiszen a gyerekek is nagy mennyiségben fogyasztják.

Nem csoda hát, ha amolyan kampányszerűen időnként elkap a vágy, hogy kalácsot süssek. Eddig minden szembejövő receptet elvetettem valamiért: vagy kenyérsütőgépes (ezt így kell írni?) volt, vagy túl bonyolult, vagy egyszerűen ösztönösen megéreztem, hogy ezzel valami gond van. Múlt héten viszont egyik kedves (mellékesen négygyerekes anyuka - minden elismerésem!) ismerősöm posztolt egy képet az általa sütött kalácsról. Ezt követően azonnal elkértem a receptet, és megállapítottam, hogy átmegy minden általam felállított rostán. Hétvégére terveztem a sütést, de nem jött össze, megint nem volt rá időm. A gyerekek viszont lebetegedtek, én meg itthon maradtam velük gyápon. Ennek egy előnye van: napközben nyertem egy kb másfél-két órás szabadidőt, az ő alvásidejüket.

Nézzük akkor a receptet (adalékinfó: a recept a laptopon volt, a laptop a nappaliban, a mutatvány a konyhában, ergo fejből csináltam) : 3 deci tejben 5 deka élesztőt futtatni, 60 deka liszttel, 3 tojás sárgájával és két ek olvasztott vajjal tésztát gyúrni, 5 percig dagasztani. A kezem kb a második percnél már feladta volna, de természetesen nem hagytam, egyelőre még én vagyok a főnök. Sőt még kicsit tovább is dagasztottam, mert nem éreztem elég simának a tésztát. Ezt követte az egyórás kelesztés, ami alatt elkészítettem a tölteléket: 8 deka vajat, 2 zacskó vaníliás cukrot, 5 ek porcukrot, 1 tk kakaóport, némi fahéjat és rumaromát habosra kevertem. Ezen a ponton ugyan egy kisebb veszteség ért, legkisebb drágaságom ugyanis a rumaromás üvegben található maradék löttyöt kényelmesen pohárba töltötte magának. Gondolom, ezzel kívánta leöblíteni az ebéd utáni gyógyszerek utóízét. Szerencsére legnagyobb drágaságom résen volt és jelentett, így időben el tudtam venni a poharat. Ebből ugye már látszik, hogy a tényleges alvás megkezdése előtt nekiálltam a sütésnek. Pedig ilyen bakikat nem szoktam elkövetni, de már olyan rég sütöttem, hogy türelmetlenebb voltam, mint egyszeri kisgyerek karácsony délelőtt. No tehát vissza a kalácshoz: a tészta kel, a töltelék megy a hűtőbe pihenni. Az egy óra letelte után át kell gyúrni a tésztát, majd elvileg 6 részre osztani, téglalap alakú ujjnyi vastagságúra nyújtani, a töltelékkel megkenni, feltekerni, hármat összefonni és sütőbe tenni. Ha hármat kell összefogni, de hat részre kell osztani, akkor gondolom két kalács készül. Mivel ezt túl vacakolósnak éreztem, az egész tésztát egy nagy téglalappá nyújtottam, megkentem, háromba vágtam. Az egyes darabokat feltekertem, majd az egészet összefogtam. És okosan megállapítottam, hogy a lányom haját könnyebb fonni, mint ezt a vacak tésztát. De mindegy. És itt jön be a fent említett adalékinfó a laptop/recept és a mutatvány földrajzi összefüggéseiről: azt az aprócska infót sajnos nem jegyeztem meg, hogy a fonás után a hajtások a tészta aljára kell kerüljenek, így megy a cucc a sütőbe tojássárgával megkenve. Gondolom, mindenki kitalálta mi történt: természetesen a a hajtások fent maradtak és szétnyíltak, ennek köszönhetően a töltelék fele egyenes utat nyert a tepsi aljába. Hurrá. Egyébként 25 percig kell sütni közepesen előmelegített sütőben, ekkor forró tejjel átkenni és még 10 percre visszaküldeni a szoliba.

Ami a végeredményt illeti: van még mit gyakorolni. Hajtások alulra, kicsit több töltelék, kevesebb liszt és ügyesebb fonási technika. Úgy sejtem, hamarosan újabb kalács fog készülni.

Addig is mutatok egy-két képet a szétnyílt kalácsból vágható talán legszebb szeletről:


Na igen, sajnos tényleg ez a legszebb szelet. Kábé annyira hasonlít egy kalácsra, mint Don Vito Corleone nevű pincsi-csivava keverék kutyánk egy bernáthegyire - kutyának éppen kutya...