American chocolate chips - ami nem csokis chips

Niki barátnőmnek megadatott, hogy fél évet töltsön Amerikában, igaz ennek már sok-sok éve. Amikor a snowcap nevű sütit megsütöttem, felhívtam, és gyorsan elújságoltam, hogy sütöttem amerikai csokis sütit, jöjjön kóstolni. Ő hirtelen megörült, mert azt hitte (a hülye magyarosításom miatt nem véletlenül), hogy chocolate chipset sütöttem, de ugye ki kellett ábrándítanom, mert ez a snowcap (csoki pöffeteg néven láttam a napokban egy gasztroblogon) nem az, amire ő gondolt. Amikor régebben Niki mesélt a chocolate chipsről nem nagyon értettem, hogy milyen is lehet az a csokis chips, leginkább méla undorral gondoltam rá, mígnem egyszer hozott nekem boltit, rájöttem, hogy ez tényleg isteni! Nem is nagyon foglalkoztatott a gondolat, hogy süssek itthon, mert meg voltam róla győződve, hogy ez valami nagyon bonyolult és furfangos süti lehet, inkább nem is erőltettem a dolgot. A napokban azonban egyik kedvenc ihletforrásom (Az életnapos oldala) oldalán szembejött velem a süti, és tudtam, hogy most nem kerülhetem el a sorsomat, meg kell süssem. Ahogy gyorsan végigolvastam a receptet (amit ő erről az oldalról nézett), rájöttem, hogy pofonegyszerű süti, nincs vele nagy faxni. Vajat kikevered a cukorral, mehet hozzá a tojás, vanília, aztán szódabikarbónával és sütőporral felturbózott liszt majd pici só, végül a kedvenc hozzávalóm, az étcsoki, amiből természetesen az előírtnál jóval többet tettem :) Ja, és végre volt annyi eszem, hogy megnézzem a mérőpoharamat, és lám-lám, az egyik oldalán ml jelölések voltak, a másikon pedig cup! Ezúttal nem konvertáltam semmit sehová, 250 ml körül volt belőve az 1 cup (a recept is így segít), ezt használtam. Annyiban csináltam másképp, hogy nem evőkanálnyi gombócokat tettem a sütőpapírra, hanem gyerekkanálnyit (félúton a teáskanál és az evőkanál között), még így is lett jó néhány túlméretezett egyed. Kisült, kihűlt, hívom Nikit kóstolni!

Te hogy kéred? Tejjel vagy kávéval?

Meggyes-mákos torta

A csokilikőr készítésekor maradt rengeteg tojásfehérje, így végre kipróbálhattam a meggyes mákos tortát, amit Kiskukta oldalán láttam, aki Moha oldalán látta, és ha valaki majd az én oldalamon látja először, az majd megírja, hogy amit Rore oldalán láttam, aki Kiskukta oldalán látta, aki - na de hagyjuk is, hosszú volt az éjszaka ehhez (na nem az ízek összeérésére váró csokilikőr miatt, hanem az anyjukat alvásmegvonással kínzó drágaságok miatt). Szóval maga a süti kicsit macerás, nincs benne ugyan semmi bonyolult, de nem az a lemérem-összeöntöm-kettőt kavarok-megsütöm típusú édesség, több menetben készül.

Első menet - az előkészületek: rajzolni kell négy nagyjából 26 centis kört sütőpapírra, közben a sütőt is lehet már izzítani 180 fokra.

Második menet - a lapok elkészítése: tojásfehérjét sóval, citromlével fel kell verni, hozzáadni a cukrot, amikor pedig már elég kemény a hab, óvatosan hozzá kell keverni a mákot. A tésztát négy részre kell osztani, és szépen az előkészített sütőpapír körökre rákenni. Mivel kicsi a sütőm (bizony, bizony, nem csak a konyhám kicsi, hanem benne a sütő is - a végén kiderül hogy Aprajafalván lakom, azért rinyálok mindig), én egyszerre csak egyet tudtam sütni, valószínűleg ezért is éreztem kissé pepecselősnek a sütit (de előre jelzem, hogy megérte). A lapokat én nagyjából 10-15 percig sütöttem, attól függően, hogy a többi munkafolyamat és a 9-hónapos-konyharomboló mellett mikor csaptam a fejemhez, hogy "basszus a tészta a sütőben van!" (jó, igazából nem a basszust használtam, de ez mégiscsak egy nyilvános blog, adjuk meg a módját). Újra bebizonyítottam, hogy mennyire igaz a mottóm, hogy van még mit tanulnom, ugyanis nem sikerült szépen egyenletesen elkennem a tésztát a sütőpapíron, így kissé dimbes-dombos lett a tészta. Valószínűleg ezért is szeretem jobban a tálból-a-tepsibe-öntős recepteket, mert ott a fizika törvényei kisegítenek.

Harmadik menet - a fehér krém elkészítése: ez tulajdonképpen egy felturbózott, majd vajjal elkevert tejbegríz, úgyhogy jött az örökös problémám, a dara és zsemlemorzsa megkülönböztetése (nem ér hangosan röhögni!). Egyrészt hülye vagyok, mert a polcon átlátszó dobozban egymás mellett tartom a két delikvenst, ahelyett hogy jó messzire helyezném el őket, és helyrajzi adatok alapján jegyezném meg, hogy melyik melyik. Másrészt mindig is hülye voltam ezzel a dara-morzsa dologgal, már egészen kicsi koromban is hatalmas problémát okozott a "miből készül a tejbegríz?" kérdés megválaszolása. Hiába néztem ugyanis körbe anyu konyhájában, gríz feliratú dolgot nem találtam. Végül úgy döntöttem, hogy ebből a barna izéből csinálom, na ez volt a zsemlemorzsa - hát nem jött össze, hiába öntöttem a tejbe és forralgattam, csak nem sikerült (mondom, hogy nem ér hangosan röhögni!!). Ekkor még gyerek voltam, simán van mire fognom a ballépést, a tematikában soron következő többire már nincs mentség, de ezeket le sem írom, már így is elég ciki a szitu. No tehát jelen torta jelen krémjéhez darát kellett tejjel elkeverni, sűrűre főzni - hosszas mérlegelés után sikerült eltalálnom, hogy melyik a dara, úgyhogy irány a tejbe, főz, sűrű, kész. Ha kihűlt, hozzákeverem a cukorral kikevert vajhoz, adok hozzá mindenféle finomat (citromhéj, vanília), és kész.

Negyedik menet - a meggyes szósz elkészítése: az előírt fűszerekkel megfőztem a meggyet, besűrítettem, kész.

Ötödik menet - az összeállítás. Amikor már minden kihűlt, és a konyhában egy üres négyzetcenti sincs a sok mosatlan edénytől, keresünk egy zugot, ahol össze lehet rakni a tortát. Első lap - meggyes krém - második lap - fehér krém - harmadik lap - meggyes krém - negyedik lap - porcukor. Elméletileg itt jön a legnehezebb fázis, az egyéjszakás hűtőzés, hát ez nem sikerült, mert pikk-pakk nekiestünk.

Amikor igazán jó kedved lesz a kóstolgatástól

A múlt héten végre sikerült szeszt vennem, így készíthettem csokilikőrt. Nálunk elég sok fogy belőle, főleg mert a fagyit szoktuk vele meglocsolni - vagy beáztatni :) Ha turmixolás közben kóstolgatod, hogy vajon kell-e még bele egy kis kakaó vagy cukor, akkor hamar jó kedved lesz! Íme a nagymamám receptje: 3 deci szesz, 4 deci tej, 4 tojás sárgája, 40 deka cukor, 3 evőkanál kakaópor - turmixold össze és kész! Körülbelül egy hónap kell, hogy az ízek igazán összeérjenek, ha dupla adagot csinálsz, talán marad is belőle addig.

Tényleg kicsi a konyhám?

A Férjem a megmondhatója, hányszor dohogok magamban (vagy épp hangosan) a konyhában amiatt, hogy kicsi a konyhám. Egy főzési órára legalább kettő „utálom ezt a kicsi konyhát” megjegyzés jut, edény-tepsi igényes sütésnél ez a szám simán felszalad ötre, az ismétléssel együtt pedig a düh aránya is nő, és a kezdeti csendes dohogásból hangos szitkozódás lesz. Már többször felmerült bennem a gondolat, hogy a konyha mellett található hálószobát megszüntetem, a kettő közötti falat lebontom, és csinálok magamnak egy óriási konyhát! Ezt az ötletet sajnos mindig el is kell vessem, mert ez hatalmas csapást mérne a hátunkra és a ruhatárunkra. A hátunkra azért, mert ebben az esetben Férjemmel kénytelenek lennénk a kanapén aludni, holott ezt a kanapét én már hivatalosan is alvásra alkalmatlannak minősítettem, ugyanis egy éjszaka is elég arra, hogy kinyírja az ember hátát. Ennek leginkább a Csajok (és még néhány szerencsétlen rokon és barát) a megmondhatói, akik már jó néhány éjszakát eltöltöttek ezen a műalkotáson. Persze a Csajok a világ legdrágább iker-másodunokatesói, ugyanis egyrészt lelkesen átvállalják Áron éjszakai tutujgatását, ha itt alszanak, (már ez önmagában örökös koszt-kvártély-jogot ad nekik) másrészt reggel a „Jól aludtatok? Nagyon kényelmetlen volt az ágy?” kérdésemre aranyosan mosolyogva válaszolnak, hogy „Ó, dehogy, nem olyan kényelmetlen, jól aludtunk!” – bár azután még néhány óráig enyhén hajlott háttal közlekednek. A ruhatárunknak pedig azért lenne hatalmas csapás a zseniális konyhabővítő ötletem, mert a ruhásszekrényünk max a garázsba tudna száműzetésbe vonulni, máshol nem fér el (bizony, nem csak a konyhánk kicsi!).

A kudarcba fulladt bővítési terv után a „rendezzük át” fázis jön, de ez végül annyiban merül ki (természetesen a helyhiány miatt), hogy felcserélem a kanalak és a villák helyét. Ezzel mondjuk nem sok hely szabadul fel, de mégis.

Ma a sokadik „utálom ezt a kicsi konyhát!” felkiáltás után elővettem a racionális énemet, és végignéztem a konyhán, ugyan mitől ilyen kicsi ez, holott nagynéném kőbányai panelkonyhája mellett ez valódi Góliátnak tűnik. Egyrészt a konyhában megszokott sütő és mosogatógép mellett van még egy 7-kiló-ruha-kompatibilis mosógép is, mert természetesen a fürdőszobánk is kicsi, oda nem fért be. Aztán persze van még nagy hűtő, meg elszívó, meg robotgép, ezek olyan dolgok, amiknek azt hiszem, van létjogosultságuk. No de aztán kritikus szemem kezdte észrevenni azokat a dolgokat, amiknek jobb helyet is találhatnék: például a kenyérpirító, amit szökőévente egyszer használok, aztán a régi rádiósmagnóm, amit akkor kapcsolok be, ha teljesen egyedül vagyok itthon (ez három gyerek, egy férj és két szülő mellett igen ritka) és hangos zenére - khm - táncolva keverem a tésztát a sütihez – szóval marha ritkán. Nézzük tovább: elcsakliztam anyu szuper konyhai robotgépét, így most két robotgép van az amúgy is kicsi pulton, mondjuk visszaadhatnám anyunak az övét (nem valószínű), vagy eltehetném az enyémet a szekrénytetejére. Aztán felfedeztem egy nem is olyan kicsit tálat, tele fölösleges limlommal: az egyik gyerek ilyen játéka, a másik gyerek olyan hajgumija, a harmadik gyerek amolyan műanyag kanala, ezeréves vacak dolgok, amiket lusta voltam elpakolni, és gyorsan beszórtam a tálba, ami mára egy púpozott heggyé változott. És még sorolhatnám, de nem fogom, mert már így is kezd ciki lenni a dolog.

Tanulság: ki kell szórni a fölösleges cuccokat a konyhából, mielőtt az őrületbe kergetném a Férjemet, az „utálom ezt a kicsi konyhát” dühöngéseimmel.

És mivel ez egy amolyan gasztroblog akar lenni, jöjjön néhány a régi tortáim közül!

Máté 16. szülinapjára - Férjem állandóan cikizi, amiért rózsaszín pólókat hord:

Nagynéném szenvedélye a túrázás, mi mást is süthettem volna neki, mint egy bakancsot?

Gazsi jele kosár volt az oviban, így biztosan tudni fogja, melyik torta az övé:

Férjem nagy szerelme (na persze csak utánam - javítana ki, ha most rálátna a monitoromra) a repülés, és a repülőgépek, ezért sütöttem neki egy vitorlázót:

Torta láncdohányosoknak

Ma ünnepeltük Öreg (ti. apukám) születésnapját, és természetesen őt is szerettem volna egy különleges formájú tortával meglepni. Aki ismeri, tudja, hogy ritkán látni cigi nélkül, aki pedig még jobban ismeri, azt is tudja, hogy ő az olcsó cigi rajongója, most éppen Sláger márkájú ún. szivarkát szív. Mi, a családja pedig még azt is tudjuk, hogy jobb mindenkinek, ha dohányzik, mert amikor épp megpróbál leszokni, az igencsak megviseli a mi idegeinket. Így jött az ötlet, hogy cigisdoboz tortát süssek.

Öreg nagyon szereti a csokis, szinte már ehetetlenül édes dolgokat, így neki csokis tortalapot sütöttem, a krémhez pedig nem csokipudingot használtam, hanem csokit olvasztottam, azt kevertem a vajhoz. Mivel a korábbi csokinyuszi-gyilkos receptek ellenére is volt még rengeteg húsvéti édesség, ehhez a krémhez is nyuszikákat olvasztottam - sőt, mivel még jó minőségű csokiból is rengeteg volt, nem átallottam Kinder nyuszit is a vesztőhelyre küldeni. Egyébként ez lett az én vesztem, ugyanis ezek a Kinder nyuszik olyan édesek és tömények, hogy végül a krém ízét teljesen ők adták, ettől aztán tényleg rettentően édes lett a torta.

A forma egyszerű, csak egy szimpla téglalapot kellett bevonnom fehér marcipánnal, arra jött a díszítés:

Sláger felirat barna marcipánból, a doboz csíkozása piros marcipánból (igaziból Öreg kék csíkozásút szív, de nem volt itthon kék marcipánom)

,


zárjegy sárga marcipánból zöld felirattal.

Végül jött a figyelmeztetés fehér keretben: a dohányzás mellőzése súlyosan károsítja környezete idegeit.

A torta olyan édes lett, ahogyan az ünnepelt szereti, a felirat pedig megnevettette az ünnepeltet - Isten éltessen, Öreg!

UPDATE: az igazi cigi, és a torta:

Eperszerelem - avagy a receptek házasságra lépnek

A házasság előzményei: a múltkor készített epertiramisúnak nagy sikere volt, Férjem kérte, hogy csináljak újra. Ugyanakkor Zsuzsinál láttam egy szimpatikus mascarponés tortát, Cica oldalán meg is találtam a receptet.

A házasodó felek: az epertiramisú epres szósza esküdött örök hűséget Cica mascarpone krémjének.


A tanúk: piskóta és étcsoki.

A ceremónia: összeturmixoltam a szósz hozzávalóit a már korábban leírt módon, annyi különbséggel, hogy a most vett eper már nem volt annyira ízetlen, mint a múltkori, így most kevesebb eperlekváros rásegítés kellett. Ezt követően elkészítettem a mascarpone krémet: fél kiló mascarponét összekevertem 3 deci tejszínnel, adtam hozzá vaníliáscukrot és porcukrot. Fogtam egy tálat, beledaraboltam a csokispiskótát (az ő története majd holnap jön, hiszen nem a padláson találtam egy nagyobb maroknyi piskótát, természetesen egy torta maradéka), ráöntöttem egy kis eperszószt, majd mascarponét, aztán daraboltam bele egy kis étcsokit, tettem rá újabb réteg piskótát és babapiskótát is a gyerekek kedvéért, aztán még egy réteg eper, mascarpone, és jöhet a díszítés: félbevágott eperszemek, csokidarabkák és csokireszelék.

A boldog pár és a násznép az esküvői fáradalmak kipihenésére a hűtőbe vonultak vissza.

Snowcap - a csokinyuszik vesztőhelye

Sose gondoltam volna, hogy egyszer az exférjem exfőnőke excsajának a receptjét fogom kipróbálni, de mégis így alakult. Amikor ugyanis tegnap Áron végre abbahagyta az üvöltést, ami már jó néhány órája tartott, és némileg megviselte az idegrendszeremet, agyzsibbasztás gyanánt kapcsolgattam a tévét, majd megláttam Martha Stewartot (exférj-exfőnök-exnő) az egyik gasztrocsatornán, amint épp egy nagyon-nagyon szimpatikus sütit sütött. Ottragadtam, megtetszett, naná hogy ki akartam próbálni. A sokórás üvöltés után azonban az agyam már arra nem volt képes, hogy eme cél érdekében feljegyezze a hozzávalókat és társait, így rávetettem magam később a netre. Boldogan konstatáltam hogy MS honlapján fent van az áhított (csokis-kávés!! gondolj az első két pontra) süti, aztán kevésbé boldogan konstatáltam, hogy a mértékegységekkel (pl cup flour, tablespoon butter) nem megyek sokra. De aztán nagy örömömre találtam egy konvertert, mindenkinek ajánlom figyelmébe, ha külhoniul mondott (agyamra ment az ezredjére megnézett Lúdas Matyi, bocsi) receptet próbál ki.

Vajat kell cukorral kikeverni, hozzáadni tojást, olvasztott csokit (ez lett a csokinyuszik veszte) majd beleszitálni lisztet, amibe bele kellett keverni előre a kakaóport, kávéport és a sütőport. Ha az egész összeállt, fóliába csomagolva mehet a hűtőbe kb 45 percre. Letelt az idő, kicsit több is, és kénytelen voltam konstatálni, hogy folyós az egész cucc, pedig a következő lépésben hengert kellett volna formázni, abból készültek volna a golyócskák. Hát ha már folyós, tegyünk bele lisztet... És itt beugrott, hogy vajon mennyi lisztet is tettem én ebbe? A receptet angolul nyomtattam ki, melléfirkáltam a cup-gramm arányokat, és eleve dupla adagot akartam készíteni. Tehát amikor ránéztem a flour szóra, láttam hogy x cup, mellette, hogy 1 cup mennyi gramm, tehát felszoroztam, aztán kellett volna kettővel felszoroznom, merthogy ugye dupla adag készül. Feltételezem a második szorzás kimaradt.... Ez egyébként jellemző rám: kirakom a pultra a receptet, dobálom össze a hozzávalókat, és vagy sikerül mindent felszoroznom kettővel-hárommal (sima adag nálunk általában kevés, ezért csinálok szinte mindenből dupla/tripla adagot), vagy nem. Na most nem sikerült. Sebaj, beleöntöttem egy keverőtálba az egészet, kevertem még hozzá lisztet, és irány a hűtő újra. Aztán újabb csalódás, még mindig folyós, pudingállagú volt a tészta. Azt hiszem, itt borult el az agyam, és kezdtem ész nélkül szórni hozzá a lisztet, annyit amennyit még felvett. Hát felvett még vagy fél kilót, ez a MS által meghirdetett 100 grammhoz képest szerintem rengeteg. Végül sikerült olyan állagúra liszteznem, hogy golyókat formálhassak, és irány a sütő. MS honlapján 300 fok volt írva, még mielőtt kiakadtam volna, hogy az én sütőm olyat nem tud, rájöttem, hogy ő nyilván Fahrenheitben adta meg, így a konverternek hála, rájöttem, hogy 150 fokon kell sütni, kb 10 perc alatt elkészül.

Kívül ropogós, belül omlós, csupa-csoki :) Kíváncsi vagyok, mennyire lesz tartós, milyen lesz az íze mondjuk 5 nap múlva. Mivel tényleg rengeteg lett belőle végül, van rá reális esély, hogy néhány nap múlva kiderüljön, mit tesz vele az idő. (megj: szerettem volna megmutatni a halmot, amennyit sütöttem, de túl sötét van a jó fotóhoz, ha meg használom a vakut, a porcukor világít a képen, és mindent elhomályosít :)

A rossz hír: a sok liszt azért erősen rányomta ám a bélyegét :( Tapasztalt konyhatündérek, hogyan lehet még kevésbé folyóssá tenni a tésztát? Van más trükk, mint a liszt hozzáadása?

Alakítgatom, hogy minél szebb legyen a blog. Ne lepődj meg, ha a következő néhány órában mindig mást látsz, ha erre jársz :)

Hamis somlói

Anyu mindig arra tanított, hogy ételt soha nem dobunk ki, mert mindent fel lehet használni - de legalábbis meg kell próbálni!

Zsuzsi varródoboz tortájához kicsit túl sok piskótát sütöttem, és a krémből is többet csináltam, mint amit végül fel kellett használnom. Ma megkóstoltam, egyik sem romlott meg, úgyhogy nekiálltam agyalni, mire kéne felhasználjam őket. Végül úgy döntöttem, hogy amolyan somlói galuska módra összedarabolom a csokis piskótát, öntök rá a vaníliás krémből, és főztem hozzá meggyszószt is, hogy egy kicsit feldobja az ízét. A tetejét tejszínhabbal, meggyel és természetesen az elmaradhatatlan csokival - ezúttal reszelék formájában - díszítettem.

És akkor jöjjön a tanulság: a vaníliás krémet érdemes lett volna előtte átkeverni, egy kicsit fellazítani, hogy folyósabb legyen. A meggyszószba túl sok fahéjt találtam szórni, ezért az egésznek fahéjíze lett (de nem baj, mert szeretem a fahéjt:) ). Szerencsére a család megette, sőt agyon is dícsérték, úgyhogy hivatalosan én is jónak minősítem.

Epertiramisú

Anyu szombaton piacolni volt, és nem tudott ellenállni a gyönyörű epernek, így alaposan be is vásárolt - aztán alaposan rá is fázott szegény, mert iszonyú ízetlen volt szerencsétlen eper. Ilyen a szezonelőtti eper: ha mázlid van, van íze, ha nincs, akkor eperformájú - vízízű szörnyszülöttet ehetsz, ezért aztán alig várom, hogy a nemrég ültetett kis palánták a kertben ontsák magukból a szép ÉS finom epret :)

Kevés együtérzéssel megáldva rettentően örültem anyu balsikerű epervásárlásának, így ugyanis nyugodtan lenyúlhattam a cuccot, amit a nemrég Az élet napos oldala oldalon látott szemrevaló epertiramisú recept kipróbálására fordíthattam.


Az eper egyrészét limoncelloval (ez nem volt itthon, így nemes egyszerűséggel citromlevet használtam) és cukorral kellett leturmixolni, aztán tojássárgával és cukorral kikeverni a mascarponét, majd a poharakba adagolni felváltva: babapiskóta, eperturmix, mascarpone, eper, aztán kezdtem előlről, amíg volt még a tálban. Az eperturmix színét a friss eper adta, az ízét pedig a házi eperlekvár, így szép is lett és finom is. Mivel hivatalos étcsokifüggő és -rajongó vagyok, a tetejét természetesen étcsokival szórtam meg :) Elméletileg egy éjszakát, de legalább néhány órát kellett volna a hűtőben állnia - ez az, ami nekem nem sikerült, mert egy órát bírtam csak ki, utána nekiestem :) A család többi tagjának az adagja még hűl, majd pofátlanul beleeszem az övékébe is, hogy lássam, van-e nagy különbség (de szerintem nem lesz:) )

A béna fotókért újfent bocsi, a gép továbbra sem jó, az én tehetségtelenségemhez sem fér sok kétség, plusz a sötét esőfelhők miatt napfény helyett lámpafénynél fotóztam, brrr. Boci, igazán el kéne már gyere fotózni, mert kész bűn, amit én ezekkel a finomságokkal fotózás címén művelek!

Varródoboz képek újra

A doboz alja a belevalókkal (még a végső díszítés előtt):




A doboz teteje:






A kész doboz:

Varródoboz

Zsuzsi barátnőm csodálatosan varr (és hímez, süt, főz, alkot lásd kalmarsuzi.blogspot.com), és nemrégiben ünnepelte kerek szülinapját. Erre az alkalomra sütöttem neki egy nagyon személyes és egyedi tortát: egy varródobozt, benne tű, cérna, olló :)

A torta alapja csokispiskóta (az utóbbi időszak egyik legszebbre sikerült piskótája), rajta vaníliakrém (ez sajnos nem tartozik az utóbbi időszak kiemelten jóra sikeredettjei közé, mert túl sok pudingot adtam a vajhoz), a bevonat pedig természetesen marcipán.

A varródoboz teteje egy sima piskótalap vaníliakrémmel bevonva. Ezt borítottam be teljesen (tehát alul is) kakaóval házilag színezett marcipánnal, amire a virágokat szintén marcipánból vágtam ki. Cukormázzal rajzoltam a levelek erezetét és a kontúrokat. A doboztetőt alulról egy kartonpapír tartja ebben a szép formában :)

Maga a doboz két piskótalapból áll, közötte és körülötte krém. A második réteg piskótán van egy külső keret piskótából, így sikerült kialakítani egy mélyebb részt középen, amit rózsaszínnel (házilag festett szintén) vontam be, ez lett a doboz bélése, a keretet és a doboz külsejét barnával vontam be. Ebbe belső mélyedésbe marcipánból készítettem tűt, ollót és cérnát. A cérna úgy készült, hogy egy hurkapálcát vontam be fehér marcipánnal, utána pedig a kék marcipánt a lehető legvékonyabbra nyújtottam az ujjaimmal, majd rátekertem a fehér marcipánnal bevont hurkapálcára.

Végül ráillesztettem a doboz tetejét az aljának a szélére, alátettem a kartont, hogy ne dőljön el. Az utolsó lépés volt a végső díszítés: szalag marcipánból, rá apró gyöngyök :)

A képek sajnos nem lettek tökéletesek, mert még mindig vacak a gépünk, de Zsuzsi készített szép képeket, majd azokat is felteszem.

Boldog húsvétot hímes tojásssal :)

Julinak ígértem tortát a mai ünnepi ebédhez. Eleinte nyuszit akartam, de végül a hímes tojás mellett döntöttem. A gyerekek kedvéért mosolygós arca is lett a tojásnak. A torta két csokis piskótából áll, közötte eperkrém van, a tetején pedig a puncstorta mintájára jól formázható masszát készítettem összetört piskótából és eperlekvárból, ezzel tudtam domborúra formázni a tortát. A tortán fehér marcipán bevonat van, és minden díszítés is marcipánból készült, úgyhogy marcipánrajongók előnyben :)

Betartott ígéret :)

Egyesével azért csak sikerült a képeket feltöltögetni :)

Íme egy gumimacis muffin, gondoltam, a gyerekek nagyon fognak neki örülni. Nem is tévedtem, lelkesen veszekszenek azon, hogy kié legyen az a muffin, amin a legtöbb gumimaci van:

Így néznek ki a muffinhegyek - és ezen a képen nincs is rajta az összes:

Mint említettem, a csajok rengeteg gyönyörű muffint készítettek, igazi aprólékos munkát végeztek a díszítéssel:

Drága Ivánomnak készítettem Kispál-muffinokat (sajnos a hozzá vezető úton a táskám kilapította az "élet"-et, de aki kívülről fújja a Kispál dalszövegeket, az persze rögtön tudja, milyen felirat is volt rajtuk :)

Ilyenek lettek a rendhagyó mézeskalácsok:



Ilyenek pedig a feldíszítettek:

Ígéret

Jönnek még képek, csak most ugye az ágyban kell feküdjek (hiszen beteg vagyok, és kikapok az uramtól, ha felkelek), itt a hálóban pedig állandóan szakadozik a net, így képtelen vagyok a képeket feltölteni. De ami késik, nem múlik :)

Összetört kocsi = sütihegyek

Szerdán reggel sikeresen összetörtem a kocsink hátulját, hátsóajtó-csere lesz az ügyből. Miután kellőképp kibőgtem magam, nekiálltam sütni. Egyébként is sütést terveztem szerdára, amolyan húsvéti készülődés jelleggel, nem pedig lélekgyógyítási célból, így viszont két legyet ütöttem egy csapásra: helyrekalapáltam összezúzott lelkecskémet és megsütöttem minden sütit az ünnepre. Sőt, igazából hármat, mert kedvenc ikermásodunokatesóim (röviden a Csajok) épp nálam töltötték a napot (éljen az egyetemi tavaszi szünet intézménye), így meg tudtam nekik mutatni, hogyan díszítem a muffinokat, úgyhogy a jövőben már nem csak fincsi muffinokat tudnak sütni az albiban (ja, ott nincs is sütő, ugye Csajok?), hanem szépeket is!

Muffint azért sütöttem újra, mert húsvét hétfőn nagynénémékhez megyünk ebédelni, és Dávid szülinapi buliján annyira ízlett neki a muffin, hogy kérte, süssek az ünnepi ebédhez. Készült egy adag szokásos csokis-meggyes, és egy adag fahéjas-almás. Ezúttal viszont a díszítés nem sikerült olyan jól, mert az almadarabok nem süllyedtek el rendesen a tésztában (vagy mert túl sokat tettünk egy-egy sütibe, vagy mert nem volt elég tészta a formában, végülis mindegy), így hepehupásra sültek a muffinok. Próbálkoztam azzal, hogy olyan sűrűre kevertem a cukormázat, hogy ne csoroghasson le egy picit sem a muffinról, és megpróbáltam így a sűrű mázzal kiegyenesíteni a muffinok tetejét, de sajnos ez nem sikerült mindig. Így erre a nagy adag muffinra igaz a régi reklám: ronda de finom :) A gyönyörű, aprólékos díszítés a Csajok műve volt, azt hiszem, rákaptak a dolog ízére :)

A másik süti, amivel megtelt a konyha a mézeskalács volt. A recept szerint fél kiló liszthez kell három deci méz, én dupla adaggal indítottam a dolgot, de végül a fél liter méz két kiló lisztet vett fel, így a végén tényleg ipari mennyiségű mézeskalács állt rendelkezésünkre. Nagyjából a szaggatás közepe táján éreztem úgy, hogy meg fogok őrülni 500 kiskacsa és nyuszi látványától, így mondtam a Csajoknak, hogy tekintsék gyurmának a tésztát, és alkossanak minden féle szépet. Én főleg fonással, pereccel, koszorúkkal foglalkoztam. A Csajok csináltak házikót, gyertyát, virágot, és hasonló formákat. Türelmünk és időnk sem volt végül feldíszíteni az összeset, csak kábé a formák negyede kapott mázat. A díszítésbe bevontuk Dávidot és Adélt is, de persze ők hamar megunták, meg aztán én is :) De a Csajok kitartóak voltak, ráadásul igazi pepecsmunkának számító díszítéseket csináltak a mézeskalácsokra is, úgyhogy én csak ámultam és bámultam.

Most aztán tele a konyha sütivel, és ez nagy szerencse, mert tegnapra alaposan lebetegedtem, kijött rajtam a gyerekeken az elmúlt hetekben átment összes betegség. Még szerencse, hogy blogolni az ágyban fekve is lehet :)

Még nagynéném kívánságlistáján szerepelt
egy csokis-epres húsvéti torta is, ezt szeretném
holnap megsütni, remélem, addigra összeszedem
magam annyira, hogy legyen erőm megcsinálni.