2010. szeptember 6., hétfő

Szolgálati közlemény

Tegnap áttettem fő székhelyemet egy frankfurti (oh pardon, raunheimi) szállodába a következő öt hétre, így ne számítsatok posztra, mert az itteni konyhába aligha engednek be kontárkodni.

Ha hazaértem, és kiörömködtem magam, hogy újra látom a családomat, majd sütök és posztolok újra. Addig is egyetek sok finomat :)

2010. augusztus 22., vasárnap

Omlós keksz - az egésznapos program


A gyerekeknek már régóta ígérgetem, hogy sütünk kekszet együtt. Az együtt most azt jelenti, hogy ők nem csak kuktáskodnak (tedd ide - tedd oda), hanem saját tálkában saját tésztát gyúrnak. Így lesz egy félórás sütiből egynapos süti :)
A receptet Zsuzsinál láttam, nem is módosítottam rajta semmit, bár utólag sajnálom, hogy nem tettem hozzá egy kis reszelt citromhéjat, nagyon feldobta volna, mert nekem így túl édes. A gyerekeknek természetesen nem létezik a "túl édes" fogalma.


Tehát elővettem három tálat, azaz először csak kettőt, mert eleinte csak Adél akart sütni, de ahogy ez lenni szokott, 10 perc múlva Dávid is kitalálta, hogy jönni akar. Nos a tálakba beleszórtuk a hozzávalókat és szépen összegyúrtuk, én egy teljes adagot csináltam, a gyerekek negyed-negyed adagot, ez pont kezelhető mennyiség volt a kezüknek meg a kedvüknek. A gyúrás után hengert formáztunk, megkentük vízzel és jól megforgattuk a cukorban.





Amíg mi ebédeltünk és a gyerekek aludtak, a hengerek a hűtőben keményedtek. Délután jött a második felvonás, felszeletelni a hengereket és végül kisütni. A gyerekek kedvéért készítettem elő egy kis kakaóport és porcukros fahéjat, a kakaóba Adél forgatta bele a még forró kekszeket, a fahéjba pedig Dávid, így lett háromféle: sima, kakaós és fahéjas.

2010. augusztus 21., szombat

Kürtős kalács, avagy ékeskedjünk más tollával

Ki tudna jobb programot hosszú hétvégére a kürtőskalács sütésnél? Juli, rutinos kürtőskalács sütő, a keresztmamám és egyben legkisebb gyerekem keresztmamája is (ez ám az igazi elismerés, annyira bevált, hogy a saját gyerekem keresztmamai posztjára is őt választottam) meghívott minket kürtős kalácsot sütni, úgyhogy délutáni alvás után felpakoltam a gyerekeket, és elindultunk a laktató program irányába.
És akkor most térjünk rá a lényegre, a receptre, ami leírva nincs meg, csak Juli fejében. Előre szólok, hogy mérlegünk nem volt (azaz volt, csak épp elem nem volt benne), tehát minden mennyiség saccra van megadva.

Hozzávalók:
2 kiló liszt
10 tojás
15 deka cukor
25 deka vaj
1 liter tej
1 cs (25g) élesztő
citrom reszelt héja

Először is hosszasan kerestünk egy jó nagy tálat :) A lényeg, hogy akkora tálban kell gyúrni, hogy legyen helye egy picit megkelni a tésztának. Az élesztőt tejben egy kevés porcukorral felfuttattuk, eközben 2 egész tojást és a többinek a sárgáját elkevertük a porcukorral, a vajat pedig elküldtük olvadni (jó ez a többesszám, ugye? pedig Juli csinált ám mindent, én csak jegyzeteltem és fotóztam).Na tehát térjünk vissza a tésztára: a szerencsés kiválasztott nagy tálba öntöttük a lisztet, közepén kis mélyedésbe került a cukros tojás és a felfutott élesztő és nagyjából egy liter tej. Ekkor kezdődött a gyúrás, ami elég hosszadalmas meló volt.
Amikor már összeállt a tészta, belekerült az olvasztott vaj és a citrom reszelt héja, azaz mivel csak lime volt kéznél, hát azt reszeltünk. Gyúrás közben ment a kóstolgatás, így aztán került bele még tojás, cukor és só. Először 7 tojásról indultunk, ebből lett a végére a fent írt 10. Akkor van kész a tészta, ha szépen elválik az edény falától - jó kis meghatározás, ugye? Kábé így néz ki ilyenkor:
Kelni csak egy kicsit hagytuk, mert ha túlkel a tészta, leesik a fáról.
Amíg készült a tészta, tüzet gyútjottunk, hogy jó kis parázs legyen, mire feltekerjük a tésztát. És a diót is apróra vagdostuk.

A munka java ezután jött: olajjal megkenni a sütőfát, megmelegíteni, rátekerni a tésztát, megkenni a tésztát, cukorba/dióba/fahéjba forgatni, és szép lassan a parázson megsütni. Mindezt annyiszor megismételni, ahány kalács kijön a tésztából. A mi mega adag tésztánkból lett vagy 10 szép nagy kalács, de ezt majd megmondják a többiek, nekem sajnos a buli vége előtt el kellett jönnöm (kb a harmadik kalácsnál), mert Legkisebbem belázasodott.


Ahogy Juli nekem sommásan összefoglalta a siker titkát: "akkor sikerül jól, ha Te itt vagy, és ha apukád forgatja a parázs fölött a kalácsot"

Ez a poszt nem jöhetett volna létre Juli nélkül, akinek a fejében ott volt a recept, kezében pedig a tészta, Andris nélkül, aki a tüzet gyújtotta, Öreg nélkül, aki sütötte a parázson a kalácsot, és persze Anyu nélkül, aki terelgette a gyerekeimet, hogy nekem legyen időm jegyzetelni és fotózni! Ez ám az igazi csapatmunka :)


2010. július 31., szombat

Gofri először és biztosan nem utoljára

Régóta terveztem már, hogy sütök gofrit, de valahogy mindig akadt valami más, amit épp ki akartam próbálni. Közben már jó ideje a szekrényemben figyelt két zacskó étcsokis csokipuding, amit valami kellően nemes és magasztos célra tartogattam, nem holmi szimpla pudingra, amit a gyerekek úgyse ennének meg, csak sírnának a bolti után. És ne felejtsük el a habszifon-projektet sem, ennek is nagy szerepe volt a mai gofrizásban. Tény ugyanis, hogy a gyerekek imádják a tejszínhabot. A bolti flakonos műizéket is imádják, nyilván. Én viszont utálom, már végigpróbáltam a teljes bolti kínálatot, de nekem mindegyik túl édes volt. A folyós habtejszín géppel való felverése meg sosem sikerült, pikk-pakk összeesett, szóval macerás volt. Aztán felvillant lelki szemeim előtt a régi idők habszifonja, és úgy éreztem, eljött a megvilágosodás pillanata - aztán meg a kiábrándulásé, mert rájöttem, hogy ma egy ilyen izé egy vagyonba kerül. Elsírtam eme bánatomat anyukámnak, aki lelkesen rávágta, hogy no problem, a régi időkben volt nekünk kettő is, padláson vagy pincében biztos meglesz. Meg is lett, de a feje rossz volt, újat kellett szerezni. Komoly nyomozás árán kiderítettem, hogy Pécsett lehet egy boltban kapni csak fejet, így megkértem a Csajokat, hozzanak nekem egyet. Eltelt néhány hét, de végül megérkezett a hőn áhított szifon fej, és ott várta a konyhában, hogy megdicsőülten a habszifonra kerüljön. És lassan el is jutunk a ma reggelhez, amikor a csokipuding, a habszifon és gofri ötlete találkoztak, és úgy döntöttem, itt a gofri-projekt ideje!

Már csak két dolog hiányzott hozzá: recept és gofrisütő. Szerencsére sógornőm, Ági tudott adni mindkettőt.

A receptje a következő: 6 tojást szétválasztani, fehérjét felverni, félretenni. A sárgáját 120 gr vajjal és ugyanennyi cukorral + 1 zacskó vaníliás cukorral kikeverni, hozzáadni 400 gr lisztet + 1 zacskó sütőport és fél liter tejet, a végén a masszához hozzákeverni a felvert tojásfehérjét. Pofonegyszerű, ugye?

Szokás szerint kapásból dupla adaggal indítottam, különösen mivel a masszagyártás előtt 10 perccel felhívott a legjobb barátnőm, hogy beugranának a férjével egy fél óra múlva. Tehát majdnem egy kiló lisztből és a további hozzávalókból összekeverem a masszát és mit látok? Folyik az egész, a vaj kicsapódott, dobhattam ki... Valószínűleg a vaj lehetett a bűnös, bár annyira még nem vagyok gyakorlott, hogy erre mérget mernék venni. Ha gyakorlott nem is vagyok, elszánt és makacs annál inkább, így azonnal nekivágtam a második dupla adagnak. Szerencsére nem kellett a boltba rohannom a harmadik adaghoz szükséges alapanyagokért, mert a második már sikeres volt, a massza jól állagú és finom lett. Jöhetett a sütés. Instrukciókat megkaptam: két-három percig sütni, nem kinyitni! Ok, menni fog - nem ment. Szósz beleönt - fedél lecsuk - időzítő beállít - három perc eltelik - kinyit - kiborul: a gofrik kettéváltak, a fele a tetejére sült, a másik fele az aljára, lett két fél félig sült gofrim. Második adag - dettó ugyanez. Ok, telefonos segítség igénybevétele mellett döntöttem, Ági megnyugtat, nem kell bele olaj, úgy is jó lesz, de tényleg ne nyissam ki. Úgy látszik a sütő meghallotta gazdája hangját (vagy csak megijedt az olaj gondolatától?), mert onnantól kezdve szépen muzsikált, gyönyörűre sültek a gofrik.

A csokikrémet az étcsokis pudingból csináltam, tettem a porhoz egy kis cukrot, keserű kakaóport, az előírtnál kevesebb tejjel jó sűrűre főztem. Miután kihűlt, kockáztam bele étcsokit és egy pici, kb 15 gr vajjal krémesre kevertem.

A fiúknak pedig kiadtam, hogy szereljék össze a szifont. Három pasi kb fél órán át dolgozott a Műveleten, de végül mindenki legnagyobb örömére sikerült, és végre rendelkezésemre állt kellő mennyiségű nem édes tejszínhab!

A díszítésről a képek árulkodnak: csokikrém vagy sárgabarack lekvár, rá tejszínhab, végül koktélcseresznye vagy csokireszelék!




2010. július 26., hétfő

Ha az ember gyereke él-hal a fűnyíróért....


... akkor természetesen fűnyíró formájú tortát kap a születésnapjára:)

Legkisebbem pénteken egyéves lett, a hétvégén tartottuk a buliját. Mivel Áron már hetek (talán hónapok) óta fűnyírólázban ég, úgy döntöttem sütök neki egyet.

A tésztáját Zsuzsi jól bevált Sacher receptjéből kölcsönöztem, a krém pedig ezúttal vaníliás volt, szokásos puding vajjal kikeverve. Miután összeállítottam és bevontam marcipánnal, hurkapálcával megerősített szívószálból csináltam a tolókart. Mondjuk fura volt, hogy emlékeztem, gyerekként sportot űztem abból, hogy a kólához kapott szívószál egyik végét a másikba illesztve kört formázzak belőle, most meg hosszú percekig bajlódtam ezzel a nagy illesztő feladattal :) Az utolsó művelet a fű volt, amihez zöld marcipánt reszeltem. Na ez sem volt egyszerű, mert a marcipán nagyon ragadt, alig tudtam leszedni a reszelőről. Az utolsó utáni feladat pedig a drót volt, ami nagyobb akadályt képezett, mint gondoltam volna, ugyanis Férjem és én más dolgot értünk a "drót" szó alatt. Először behozott egy olyan vastag drótot, ami szélesebb volt, mint a szívószál, aztán egy eggyel vékonyabbat, de még mindig túl nagyot, végül rájöttem, hogy nekem nem drót kell, hanem huzal? Akárhogy is hívják, így végülis sikerült a garázsból a megfelelő valamit behozni, amivel tökéletessé vált a fűnyíró.




2010. július 21., szerda

Égetett tészta és a maradék mascarpone


Krk csodás öblében egy teraszon ülök, és a laptopról felpillantva a tengert látom - az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy alig múlt hajnali öt, a Legkisebb Drágaság pedig úgy döntött, hogy ideje lenne felkelni. De ha már úgysem alhatok, eszembe jutott, hogy legalább bepótolhatnám a lemaradásomat.

Nyaralás előtt gyorsan ellenőriztem a hűtőt, és szétválogattam a tartalmát aszerint, hogy lejáratközeli, de még kibírja mire hazaérünk, soká jár le vagy gyorsan meg kell-e enni. Találtam két doboz mascarponet, ami a harmadik csoportba került, így elkezdtem ötletelni, hogy mire kéne felhasználni. Eszembe jutott, hogy már régóta ki szerettem volna próbálni Gigi receptjét, amit felhívásomra anno bekommentelt.

Betartottam az előírásokat és minden trükköt, de sajnos mégsem lett levegős a fánk belseje - úgy látszik, gyakorolnom kell még. Mivel nem volt levegős belül, hát a tölteléknek magam vájtam lukat a tésztában, jelentem, így is nagyon finom volt, csak némileg macerásabb az elkészítés :) A mascarponet kávéval és tojással kevertem ki, hűtőbe tettem, hogy kenhetőbb legyen az állaga. Díszítésnek málna került a kis fánkocskák tetejére.

2010. június 20., vasárnap

Palacsinta de luxe

A gyerekeknek már régóta ígérgetem a palacsintát, így tegnap sort kerítettem rá. Gyors, egyszerű és finom - de azért lehet belőle látványosságot rittyenteni.

A tésztát Horváth Ilona szerint keverem, kapásból tripla adag: 3 tojás, 450gr liszt, 9 dl tej, 3 dl szénsavas víz, só, cukor, étolaj. Az első sütés után kóstolok és javítok, ha kell.

Már régóta kacérkodtam a marcipános palacsintával, és mivel volt itthon maradék marcipán, ezúttal ki is próbáltam. A marcipánt lereszeltem, majd átfordítás előtt a palacsintára szórtam, utána ráhajtottam egyszer félbe, aztán negyedbe a tésztát, így jól összesült. A sütés több fázisában is kipróbáltam a marcipánozást, és Főkóstoló Férjem szerint is az lett a legfinomabb, amelyikbe rögtön beleszórtam a marcipánt, amint a tésztát a palacsintasütőbe öntöttem, így még a folyós tésztában szépen elolvadt a marcipán és fantasztikusan belesült. Ráadásul színes (piros és rózsaszín) marcipánt használtam, így nagyon jópofán mutatott, ahogy villával belevágtunk a palacsintába, és a színes marcipán kifolyt.

Többféle díszítéssel készült:

porcukorral, fahéjas cukorral szórva, eperrel körberakva

étcsokival és porcukorral szórva



marcipándarabkákkal és porcukorral szórva (ez a VIP adag, Férjemnek)



A gyerekek kedvéért csináltam hagyományos kakaós és lekváros palacsintát is, megszórtam porcukorral, reszeltem rá étcsokit, végső díszítésként került rá cseresznye és meggy is.




2010. június 15., kedd

Pechszéria - második felvonás

Újabb poszt kép nélkül - nem véletlenül. Kezd az az érzésem lenni, hogy valaki megvuduzott, mert már megint nem jött össze a hétvégi alkotás.
Nemrég cirkuszban jártunk a gyerekekkel, természetesen vettünk perecet, azt hiszem, ezt nehéz elkerülni :) És ahogy az lenni szokott, ez a perec száraz volt és kemény. Kitaláltam, hogy majd én sütök itthon. Kedves Férjem feltette A NAGYBETŰS kérdést: tudsz perecet sütni? Hangos csörömpöléssel, éles piros villódzással beindult nálam a bizonyítási kényszert jelző műszer, én ne tudnék perecet sütni???
Most szombaton elérkezettnek láttam az időt, így rávetettem magam a netre, recept után kutattam. A mindmegettén volt vagy húsz perec recept, találomra kiválasztottam egy szimpatikusat. Azt hiszem, itt lépett életbe először a vuduzás, máskor ugyanis valami földöntúli megérzéssel mindig sikerült a legjobb receptet kiválasztani, most viszont ez berendezés out of order jelzést mutatott, és homokórázott. Huszonegyre lapot húztam, naná hogy ász jött [jaj Istenem, hogy is van? De rég kártyáztam, csak Öreg el ne olvassa, hogy már nem is tudom...].
Sajnos már nem emlékszem, hogy pontosan melyik recept is volt a bűnös, így belinkelni sem tudom, de valami olyasmi volt, hogy liszt, tojás, só, élesztő, tej - összegyúrni, formázni, sütni. Az összegyúrás részénél már tudtam, hogy igazi vudubajnokkal állok szemben, ugyanis akárhogy gyúrtam, csak nem állt össze. Amikor kis hurkákat próbáltam formázni, folyton szétesett a tészta, sehogy sem sikerült összehozni egy tisztességes kukacot, amiből perec lehetett volna. Azért nem adtam még fel, kisütöttem - kár volt. Elpazaroltam legalább félórányi 230 fokos sütőt életben tartó áramot.
Ha tudtok bevált perec receptet, osszátok meg velem, jövök a Férjemnek még egy rendes pereccel, hiszen én ne tudnék perecet sütni??

2010. június 8., kedd

Sacher - ezúttal szív formában



Múlt héten ünnepelte Férjem dédnagymamája 101. születésnapját, így magától értetődött, hogy ezen a hétvégén neki fogok sütni. A jól bevált és az egész család által kedvelt Sachert sütöttem, mert könnyen faragható a tésztája, így ideális volt a szív formához.

A kihűlt tésztát tehát szív formájúra vágtam (tudom, hogy van már szív alakú tortaforma, de abban mi a kihívás?! Persze egy szív formát kör alakú piskótából kivágni sem nagy kunszt, de jobban hangzik, nem?), megtöltöttem baracklekvárral és a tetejére cukorral habosra vert vajat kentem, majd ment pihenni a hűtőbe. Amikor már megkeményedett a vajréteg a tetején, bevontam piros marcipánnal, körbe fehér fondant tettem. Sárga marcipánból készült a felirat, kékből és zöldből a virág. Sajnos kapkodnom kellett, mert indulás előtt nagyjából egy órával álltam neki a díszítésnek, így nem tudtam igazán aprólékosan kidolgozni a részleteket (és a fotózásra sem jutott 3 percnél több, ami a végeredményen meg is látszik), de Dédi így is nagyon örült az ajándéknak.





Isten éltesse Boriska nénit!

2010. május 31., hétfő

Mesebeli márványkalács - sütöttem is, meg nem is

Amióta dolgozom, alig van időm sütni, ez nyilván látszik abból is, hogy igencsak megritkultak a posztjaim. Remélem, hogy lassan sikerül belerázódni a dolgozó anyuka szerepbe, és nem üt ki teljesen a munka+gyerekek kombináció a nap végére, így talán bele tudok csempészni egy kis sütögetést a hétköznapokba. Addig is marad a hétvégi sütés, már ha épp sikerül.
Most ugyanis épp nem sikerült. Túl sok tojás, rossz formaválasztás, széteső süti, ami néhol túlsült, máshol meg nyers maradt.
A receptet a lisztes zacsi oldalán fedeztem fel, 15 deka vajat kell eldolgozni 15 deka cukorral, két tojással (ne kérdezzétek hogyan, de négyet tettem bele, azaz nem én, hanem Férjem, aki lelkesen konyházott velem a hétvégén, de a hibás én voltam, ugyanis én készítettem elő a négy tojást), aztán mehet bele 40 deka liszt+ 1 zacsi sütőpor keveréke. Ha ez megvan, jön még 250 ml tej egy kis citromhéjjal, aztán ketté kell választani a masszát, egyik felébe megy 2 ek kakaópor + 2 ek cukor + 2 ek tej. Jöhet a kivajazott/lisztezett forma, egy kis sima - egy kis fordított (azaz kakaós) massza, tetején sima legyen, és mehet sülni.
Képet nem teszek fel a végeredményről, mert az optikai környezetszennyezés lenne...

2010. május 23., vasárnap

Ráérős muffin

Ezúttal nem Zsuzsi jó bevált, expressz gyorsaságú muffinját sütöttem meg, hanem MS oldaláról néztem egy szimpatikus feketét :)

Igazi időgyilkos süti, még szerencse, hogy a gyerekek reggel 5-kor ébresztettek, így volt időm elkészíteni a sütiket.

Az első lépés már megint a méricskélés, számolgatás, cup és társai miatt. Hogy később könnyebb legyen, ezúttal felirkáltam már lemért dolgot, mert a cup feliratú cuccaim nincsenek mindig kéznél.

Kb 90gr cukrozatlan kakaóport elkeversz kb 2 deci forró vízben, és félreteszed. Időgyilkos lépés nr 1, hogy kb 340 gr vajat 430 gr cukorral felolvasztasz egy serpenyőben - na ez az, amit leközelebb kihagyok, a vaj mehet olvadni a mikróba, randi a cukorral utána lesz a robotgépben. Tehát a cukros vajat tálba öntöd, alacsony fokozaton kb 4-5 percig kell keverni, utána egyesével mehet hozzá a négy nagy tojás, aztán megy bele a kakaókeverék, végül 480gr liszt, amibe már előre bele kell keverni 1 teáskanál sütőport és szódabikarbónát, meg egy kis sót. Az egészet kevergeti a gép lelkesen, én még hozzáadtam kb 100 gr kockázott étcsokit, mert nem tudtam a kísértésnek ellenállni. Végül mehet az cucc a muffinpapírba-formába, és 150 fokon nekem nagyjából fél óra alatt sült meg.

És ha már lúd, legyen kövér: (majdnem) minden muffin egyedi díszítést kapott. Használtam fehér fondant, amit még korábban készítettem, sima vajkrémet, MS-nél látott ganache-t, amit végül más recept alapján csináltam meg, aztán a szokásos dekortoll, eper, marcipán és kávészemek. A végeredmény itt látható:

2010. május 15., szombat

Lusta muffin


Tegnap pizzát sütöttem a vendégeknek, mellé pedig valamilyen egyszerű sütit terveztem. A muffin gyors és egyszerű, ezúttal kakaós tésztával készítettem, de nem volt kedvem formákba kanalazni a tésztát, ezért tepsiben sütöttem ki. Így viszont hiába finom, nagyon unalmas süti lett volna, úgyhogy bevontam a Sachernél már bevált csokimázzal, és gyümölcsökkel díszítettem: eper, sárgabarack, meggy, koktélcseresznye.


2010. május 14., péntek

Közkívánatra Sacher recept

Mivel igen nagy az érdeklődés iránta, íme a Sacher torta receptje, amit Zsuzsitól kaptam:

Hozzávalók:
6 tojás
24 deka cukor
15 deka liszt
2 deka cukrozatlan kakaópor
10 deka étcsoki kockázva
15 deka olvasztott vajSorkizárás1 tk szódabikarbóna

A tojások sárgáját kikeverem a cukorral, az olvasztott vajjal és az étcsokival. A lisztet összekeverem a kakóporral és a szódabikarbónával, majd hozzáadom a vajas masszához. Közben felverem a tojások fehérjét, és hozzáadom a többihez. 150 fokon sütöm, kb 45-60 percig.

Ugye milyen gyors és egyszerű?

Miután kihűlt, ketté vagy háromba vágom (rendszeresen inkább csak ketté, mert elég béna vagyok a piskótaszeletelésben, erről hétfőn Katám is meggyőződhetett, én figyeltem a kés egyik végét, ő a másikat, és 5 másodpercenként kellett szóljon, hogy már megint lefelé haladok és nem egyenesen). A lapokat baracklekvárral kenem, összeillesztem, aztán bevonom az egészet marcipánnal vagy csokimázzal.

Ha csokimázzal borítom, akkor takarék lángon összefőzok 2 ek kakaóport, 10 deka vajat, 10 deka cukrot és 1 ek tejet, aztán öntöm a kihűlt piskótára.

2010. május 11., kedd

Sacher barackkal



Zsuzsitól nemrég kapott Sacher-torta recept a legújabb őrület nálunk, mert gyors, egyszerű és nagyon finom! Úgyhogy ez a torta lett Férjem repülős tortájának az alapja, a hétvégi vártorta egyik eleme, és ma újra megsütöttem. Ezúttal nem kerek formában, hanem normál tepsiben, és kivételesen nem vontam be marcipánnal, helyette leöntöttem az eredetileg a recepthez tartozó csokimázzal is, kockáztam és barackkal díszítettem - mutatós és finom :)


2010. május 9., vasárnap

Vár vagy kastély?

Zsuzsi barátnőméknél bográcsozós buli volt ma, természetesen bevállaltam, hogy sütök egy tortát desszert gyanánt. Négy család tizenegy gyerekkel, úgyhogy monstrum tortát készítettem, olyat, ami minden gyereknek tetszik - így döntöttem a vár mellett.

Az alapja sima piskóta volt 20 tojásból, csokikrémmel, a tetejére egy kisebb torta jött, ez egy Sacher torta volt (Zsuzsitól kaptam a receptet, és már Férjem szülinapjára készített tortánál is nagyon bevált). A bástyák citromtorták voltak, tetejére a kúpot lekvárral masszává gyúrt piskótadarabokból csináltam úgy, hogy celofánnal bélelt kávéscsészéket tömtem meg, éjszakára ment a hűtőbe, reggelre szépen összeállt.

Az egészet marcipánnal vontam be, díszítésként pillecukrot és tutti fruttit (vagy nem is tudom, ma mi a neve) is bevontam és fogpiszkálóval rögzítettem a tortához. A bástyák tetejére zászló került, bár az egyik sajnos elveszett az úton egy kanyarban :)

A reggelinél a Nagyok azon vitatkoztak, hogy akkor ez most vár vagy kastély? Szerintetek?



2010. május 4., kedd

Oly nehéz a választás

Férjem ma 30 éves lett, és nagy dilemmában voltam az ajándékot illetően. Hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy fényképezőgépet szeretnék venni neki. Persze el is kezdtem cukkolni, hogy tudom már, hogy mit kap, de nem mondom el (tudom, szemét játék, de én ilyen kis gonosz vagyok). Ő mindig találgatott, én meg mindig csak sejtelmesen ráztam a fejem. Amikor épp arra tippelt, hogy utazást kap (nagyon szeret utazni, én viszont utálok várost nézni, inkább lógatom a lábam valahol), valami hülye képet vághattam, mert azt hitte, hogy lebuktam, eltalálta. Gyorsan kapcsoltam, és rájöttem, hogy ez jó nekem, mert így teljesen más vágányra terelődik a gondolata, soha nem fog fényképezőgépre tippelni. Aztán persze kiderült, hogy a saját csapdámba estem, mert nagyon megörült az utazásnak, állandóan azon járt az esze, hogy vajon hová is fogunk menni... Megijedtem, hogy nagyon csalódott lenne, ha ezek után odaállnék egy fényképezőgéppel. Ugyanakkor már ő is mondogatta, hogy bizony kéne egy új gép, mert nagyon szeret fotózni, de a mostani nem jó (ezt már tudjátok, hiszen panaszkodtam róla eleget). Végül úgy döntöttem, rábízom a döntést, méghozzá szülinaphoz illő frappáns megoldással: megsütöm mindkét ajándékot, ő pedig választhat.

Íme a fényképezőgép:





Ez a torta pedig az utazást szimbolizálja:




Utazhat Londonba....



...vagy Brüsszelbe...



...esetleg Párizsba..

.

... vagy épp Svédországba:



2010. május 2., vasárnap

Virágkosár torta anyák napjára

Idén anyunak nem vettem a virágot, hanem készítettem. Úgy terveztem, hogy egy pici virágkosár formájú tortát készítek neki mára, de a fejemben kirajzolódott képből szinte semmi nem úgy valósult meg, ahogy elképzeltem, bár így is szép lett (de én, az örök elégedetlen , csak a hibákat látom mindenütt).

Kezdjük az elején: anyu nem édesszájú, minden tortámból csak egy-egy falatot kóstol meg, mert nem szereti az édességet. Így a szokásos a torták nem jöhettek számításba, de azt tudtam, hogy a citromtorta kivétel, azt szereti. A mindmegettén találtam egy receptet, amiről úgy gondoltam, hogy formatorta alapjának jó lesz.

Eleinte ugye kicsi tortát szerettem volna sütni, kb 10-15 centi átmérőjűt, amit három-négy rétegben építettem volna kosármagasságúra (tudjátok, ez a keskeny de magas fonott kosár gondolata volt a fejemben, amit ma annyi helyen lehet a virágboltokban látni). Még időben megtudtam, hogy nagy vendégség lesz ma nálunk, jönnek nagybátyámék és nagynénémék is, így a tortának 12 főre kell készülnie, tehát a pici kosár nem jó kosár.

Végül a kb 26 centis kerek tortaformában sütöttem, de nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. A recept írja ugyanis, hogy a tésztát úgy kell elkenni a tortaformában, hogy középen mélyedjen be (azt nem írta, hogy miért, de persze hamar kiderült). Ezt a mélyedést nem tudtam megcsinálni, még mindig nem tudok jól tésztát kenni (mint ugye a mákos-meggyes tortánál sem sikerült egyforma szép köröket kennem), úgy látszik nem csináltam még elég tortát, gyakorlásra szorulok (vagy jó tippekre kommentben). Természetesen a torta közepe jól megmagasodott a sütés végére, így domború tortám lett, hatalmas és alacsony - itt már tudtam, hogy lőttek a fejemben lévő torta megvalósításának.

A krémbe dupla adag citromot tettem, mert anyu így szereti :) Szerintem enélkül nagyon édes lett volna, pedig most határozottan az volt a cél, hogy savanykás legyen a végeredmény. Ezután következett az a pont, ahol szintén még sok-sok gyakorlásra (és esetleg újabb tippekre szorulok): a piskóta kettő - három lapba vágása. Az első szint vágása még egész tűrhető lett, pici dimbek-dombok, de nem morzsolódott. A másodiknál viszont komoly gondok léptek fel, az egyik oldalon elindultam, de valahol a másik oldal előtt felbukkant a késem a mélyből, és kikandikált a torta legtetején, közben pedig szétmorzsoltam a torta oldalát. Itt már csak a régi chokito reklámszlogenben bíztam: ronda de finom. Végülis a széttrancsírozott tortát megkentem a krémmel, igyekeztem közben a krémmel átplasztikázni az elbaltázott felső szintet és lemorzsolt oldalakat, de erre annyi esélyem volt, mint Nicole Kidmannek botoxozott arccal mosolyogni. Sebaj, finom még mindig lehet.

Torta vonult a hűtőbe, jöhetett a díszítés előkészítése. Virágokat szerettem volna készíteni, Kiskukta gyönyörűségeit láttam a lelki szemeim előtt, de sajnos ott is maradtak, az enyémek még csak nem is emlékeztetnek azokra a virágokra. Először is indult a fondant gyártás, Edit receptjét használtam, bár okosRore kukoricaszirup helyett kukoricaolajat vett (és basszus mennyit kerestem.... ), még jó, hogy mielőtt összeöntöttem volna a zselatinnal, még egyszer a kezembe vettem a receptet, és megláttam, hogy már megint hülye voltam - ráadásul egy vagon pénzt dobtam ki az ablakon a fölösleges kukoricaolaj miatt. Végül méz került bele helyette, azt hiszem, Kiskukta is azzal csinálja. Aztán okosRore megint bebizonyította, hogy nem ártott volna alsó tagozatban matekórán levelezgetés és amőbázás helyett figyelni, ugyanis a 70 deka porcukor nálam 70 grammnak lett "átváltva". Kicsit ugyan gyanús volt, hogy az már a recept átolvasásakor tudatosodott bennem, hogy ez több lesz, mint egy zacskó porcukor, ezért oda is készítettem mindjárt kettőt a pultra, de amikor kimértem a 70 dekát, alig fogyott a zacskóból a cukor. Persze amikor a glycerines, mézes, aromás, zselatinos löttyöt ráöntöttem a kimért (khm...) porcukorra, elég furcsa volt, hogy folyós állagú volt a cucc, holott azt gyúrni kellett volna. Sebaj, lelkesen kanalaztam bele tovább a cukrot, mikor félúton rájöttem, hogy a 70 deka az 700 gramm! Jó, mindegy, most már hivatalos, hogy hülye vagyok, szerintem a dara-morzsa történetek után már semmin nem lepődtök meg, de most sem ér hangosan röhögni! Végülis sikerült összegyúrni, elkészült a massza.

Ezután elmentem koncertre, mert ha már majális örömére kis városunkba érkezik a PASO, nekem ott kell lennem! Férjemmel és Adéllal végigtáncoltuk a bulit, fél 10-re értünk haza. Koncertfílinggel feltöltve estünk neki a virágok és levelek készítésének. Fehér és rózsaszín fondantból készültek a virágok, zöld kettes marcipánból a levelek. Sajnos a virágok rondák lettek, mert minden előtanulmány nélkül, tulajdonképpen Adéllal gyurmázgatva készítettük őket, úgyhogy csoda, ha fel lehet ismerni őket. Biztosan megvan a rózsakészítésnek a maga technikája, itt az ideje, hogy utánaolvassak és megtanuljam (már találtam is linket). Adél nagy örömére katicát is készítettünk a virágra :) A masnihoz találtam egy nagyon jó videót Editnél, de sajnos nem volt időm és türelmem éjjel ragasztóanyagot kutyulni, szóval gyurmáztam egyet, ami szerintem már szebb lett, mint amit Zsuzsi varródobozára készítettem, és még szebb, mint amit Dávid macitortájára, de még messze van attól, amilyet majd egyszer fogok tudni!

Éjfél közeledett, amikor nekiláttam bevonni a tortát. Itt jött a következő döbbenet, amikor rájöttem, hogy sötétbarna marcipánom már alig van, pedig abból szerettem volna a torta oldalát bevonni, az lett volna a kosár.... Nem volt már se időm, se erőm éjjel fél kiló marcipánt barnára gyúrni kakaóporral, így az alap vajszínű hármas marcipánnal vontam be a torta oldalát. Mivel a torta igencsak göcsörtös lett, hiszen a botoxkezelés nem használt, csúnya lett az oldala a tortának. Ráadásul helyem sem volt elég, hogy elég hosszúra nyújtsam a marcipánt, így több részletből raktam össze az oldalát, a találkozási pontoknál nem lett épp gyönyörű. A kosár füléhez még múlt héten vettem egy nagy barkácsboltban kábelt, ennek a bevonásához nem volt jó az általam használt hármas marcipán, állandóan szakadt szét rajta. Végül sárgából készítettem a szalagot, ami átfonta a füleket is, és a masniban záródott. Ez a szalag sem lett sajnos egyenletesen széles, mert már alig tudtam nyitva tartani a szememet :) A bevonás után a hurkapálcába szúrt virágokat a tortához rögzítettem, körberaktam őket a levelekkel, középre tettem a szivecskét, amin alig látszik, de belevéstem a gyerekek neveinek kezdőbetűit - ha nem éjszaka alkottam volna, eszembe jutott volna, hogy van még cukormázas dekortollam... Utolsó lépésként jött a Mami felirat, a gyerekeim ugyanis így szólítják anyut.

A nagy tanulságot azért levontam: több időt kell hagyjak, hogy ne kelljen kapkodnom! És persze a mottóm újra értelmet nyert, van még mit tanulnom, de anyunak sikerült örömet szerezni ma reggel :)