Mesebeli márványkalács - sütöttem is, meg nem is

Amióta dolgozom, alig van időm sütni, ez nyilván látszik abból is, hogy igencsak megritkultak a posztjaim. Remélem, hogy lassan sikerül belerázódni a dolgozó anyuka szerepbe, és nem üt ki teljesen a munka+gyerekek kombináció a nap végére, így talán bele tudok csempészni egy kis sütögetést a hétköznapokba. Addig is marad a hétvégi sütés, már ha épp sikerül.

Most ugyanis épp nem sikerült. Túl sok tojás, rossz formaválasztás, széteső süti, ami néhol túlsült, máshol meg nyers maradt.

A receptet a lisztes zacsi oldalán fedeztem fel, 15 deka vajat kell eldolgozni 15 deka cukorral, két tojással (ne kérdezzétek hogyan, de négyet tettem bele, azaz nem én, hanem Férjem, aki lelkesen konyházott velem a hétvégén, de a hibás én voltam, ugyanis én készítettem elő a négy tojást), aztán mehet bele 40 deka liszt+ 1 zacsi sütőpor keveréke. Ha ez megvan, jön még 250 ml tej egy kis citromhéjjal, aztán ketté kell választani a masszát, egyik felébe megy 2 ek kakaópor + 2 ek cukor + 2 ek tej. Jöhet a kivajazott/lisztezett forma, egy kis sima - egy kis fordított (azaz kakaós) massza, tetején sima legyen, és mehet sülni.

Képet nem teszek fel a végeredményről, mert az optikai környezetszennyezés lenne...

Ráérős muffin

Ezúttal nem Zsuzsi jó bevált, expressz gyorsaságú muffinját sütöttem meg, hanem MS oldaláról néztem egy szimpatikus feketét :)

Igazi időgyilkos süti, még szerencse, hogy a gyerekek reggel 5-kor ébresztettek, így volt időm elkészíteni a sütiket.

Az első lépés már megint a méricskélés, számolgatás, cup és társai miatt. Hogy később könnyebb legyen, ezúttal felirkáltam már lemért dolgot, mert a cup feliratú cuccaim nincsenek mindig kéznél.

Kb 90gr cukrozatlan kakaóport elkeversz kb 2 deci forró vízben, és félreteszed. Időgyilkos lépés nr 1, hogy kb 340 gr vajat 430 gr cukorral felolvasztasz egy serpenyőben - na ez az, amit leközelebb kihagyok, a vaj mehet olvadni a mikróba, randi a cukorral utána lesz a robotgépben. Tehát a cukros vajat tálba öntöd, alacsony fokozaton kb 4-5 percig kell keverni, utána egyesével mehet hozzá a négy nagy tojás, aztán megy bele a kakaókeverék, végül 480gr liszt, amibe már előre bele kell keverni 1 teáskanál sütőport és szódabikarbónát, meg egy kis sót. Az egészet kevergeti a gép lelkesen, én még hozzáadtam kb 100 gr kockázott étcsokit, mert nem tudtam a kísértésnek ellenállni. Végül mehet az cucc a muffinpapírba-formába, és 150 fokon nekem nagyjából fél óra alatt sült meg.

És ha már lúd, legyen kövér: (majdnem) minden muffin egyedi díszítést kapott. Használtam fehér fondant, amit még korábban készítettem, sima vajkrémet, MS-nél látott ganache-t, amit végül más recept alapján csináltam meg, aztán a szokásos dekortoll, eper, marcipán és kávészemek. A végeredmény itt látható:

Lusta muffin

Tegnap pizzát sütöttem a vendégeknek, mellé pedig valamilyen egyszerű sütit terveztem. A muffin gyors és egyszerű, ezúttal kakaós tésztával készítettem, de nem volt kedvem formákba kanalazni a tésztát, ezért tepsiben sütöttem ki. Így viszont hiába finom, nagyon unalmas süti lett volna, úgyhogy bevontam a Sachernél már bevált csokimázzal, és gyümölcsökkel díszítettem: eper, sárgabarack, meggy, koktélcseresznye.

Közkívánatra Sacher recept

Mivel igen nagy az érdeklődés iránta, íme a Sacher torta receptje, amit Zsuzsitól kaptam:

Hozzávalók:
6 tojás
24 deka cukor
15 deka liszt
2 deka cukrozatlan kakaópor
10 deka étcsoki kockázva
15 deka olvasztott vaj1 tk szódabikarbóna

A tojások sárgáját kikeverem a cukorral, az olvasztott vajjal és az étcsokival. A lisztet összekeverem a kakóporral és a szódabikarbónával, majd hozzáadom a vajas masszához. Közben felverem a tojások fehérjét, és hozzáadom a többihez. 150 fokon sütöm, kb 45-60 percig.

Ugye milyen gyors és egyszerű?

Miután kihűlt, ketté vagy háromba vágom (rendszeresen inkább csak ketté, mert elég béna vagyok a piskótaszeletelésben, erről hétfőn Katám is meggyőződhetett, én figyeltem a kés egyik végét, ő a másikat, és 5 másodpercenként kellett szóljon, hogy már megint lefelé haladok és nem egyenesen). A lapokat baracklekvárral kenem, összeillesztem, aztán bevonom az egészet marcipánnal vagy csokimázzal.

Ha csokimázzal borítom, akkor takarék lángon összefőzok 2 ek kakaóport, 10 deka vajat, 10 deka cukrot és 1 ek tejet, aztán öntöm a kihűlt piskótára.

Sacher barackkal

Zsuzsitól nemrég kapott Sacher-torta recept a legújabb őrület nálunk, mert gyors, egyszerű és nagyon finom! Úgyhogy ez a torta lett Férjem repülős tortájának az alapja, a hétvégi vártorta egyik eleme, és ma újra megsütöttem. Ezúttal nem kerek formában, hanem normál tepsiben, és kivételesen nem vontam be marcipánnal, helyette leöntöttem az eredetileg a recepthez tartozó csokimázzal is, kockáztam és barackkal díszítettem - mutatós és finom :)

Vár vagy kastély?

Zsuzsi barátnőméknél bográcsozós buli volt ma, természetesen bevállaltam, hogy sütök egy tortát desszert gyanánt. Négy család tizenegy gyerekkel, úgyhogy monstrum tortát készítettem, olyat, ami minden gyereknek tetszik - így döntöttem a vár mellett.

Az alapja sima piskóta volt 20 tojásból, csokikrémmel, a tetejére egy kisebb torta jött, ez egy Sacher torta volt (Zsuzsitól kaptam a receptet, és már Férjem szülinapjára készített tortánál is nagyon bevált). A bástyák citromtorták voltak, tetejére a kúpot lekvárral masszává gyúrt piskótadarabokból csináltam úgy, hogy celofánnal bélelt kávéscsészéket tömtem meg, éjszakára ment a hűtőbe, reggelre szépen összeállt.

Az egészet marcipánnal vontam be, díszítésként pillecukrot és tutti fruttit (vagy nem is tudom, ma mi a neve) is bevontam és fogpiszkálóval rögzítettem a tortához. A bástyák tetejére zászló került, bár az egyik sajnos elveszett az úton egy kanyarban :)

A reggelinél a Nagyok azon vitatkoztak, hogy akkor ez most vár vagy kastély? Szerintetek?

Oly nehéz a választás

Férjem ma 30 éves lett, és nagy dilemmában voltam az ajándékot illetően. Hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy fényképezőgépet szeretnék venni neki. Persze el is kezdtem cukkolni, hogy tudom már, hogy mit kap, de nem mondom el (tudom, szemét játék, de én ilyen kis gonosz vagyok). Ő mindig találgatott, én meg mindig csak sejtelmesen ráztam a fejem. Amikor épp arra tippelt, hogy utazást kap (nagyon szeret utazni, én viszont utálok várost nézni, inkább lógatom a lábam valahol), valami hülye képet vághattam, mert azt hitte, hogy lebuktam, eltalálta. Gyorsan kapcsoltam, és rájöttem, hogy ez jó nekem, mert így teljesen más vágányra terelődik a gondolata, soha nem fog fényképezőgépre tippelni. Aztán persze kiderült, hogy a saját csapdámba estem, mert nagyon megörült az utazásnak, állandóan azon járt az esze, hogy vajon hová is fogunk menni... Megijedtem, hogy nagyon csalódott lenne, ha ezek után odaállnék egy fényképezőgéppel. Ugyanakkor már ő is mondogatta, hogy bizony kéne egy új gép, mert nagyon szeret fotózni, de a mostani nem jó (ezt már tudjátok, hiszen panaszkodtam róla eleget). Végül úgy döntöttem, rábízom a döntést, méghozzá szülinaphoz illő frappáns megoldással: megsütöm mindkét ajándékot, ő pedig választhat.

Íme a fényképezőgép:

Ez a torta pedig az utazást szimbolizálja:




Utazhat Londonba....



...vagy Brüsszelbe...



...esetleg Párizsba..

.

... vagy épp Svédországba:

Virágkosár torta anyák napjára

Idén anyunak nem vettem a virágot, hanem készítettem. Úgy terveztem, hogy egy pici virágkosár formájú tortát készítek neki mára, de a fejemben kirajzolódott képből szinte semmi nem úgy valósult meg, ahogy elképzeltem, bár így is szép lett (de én, az örök elégedetlen , csak a hibákat látom mindenütt).

Kezdjük az elején: anyu nem édesszájú, minden tortámból csak egy-egy falatot kóstol meg, mert nem szereti az édességet. Így a szokásos a torták nem jöhettek számításba, de azt tudtam, hogy a citromtorta kivétel, azt szereti. A mindmegettén találtam egy receptet, amiről úgy gondoltam, hogy formatorta alapjának jó lesz.

Eleinte ugye kicsi tortát szerettem volna sütni, kb 10-15 centi átmérőjűt, amit három-négy rétegben építettem volna kosármagasságúra (tudjátok, ez a keskeny de magas fonott kosár gondolata volt a fejemben, amit ma annyi helyen lehet a virágboltokban látni). Még időben megtudtam, hogy nagy vendégség lesz ma nálunk, jönnek nagybátyámék és nagynénémék is, így a tortának 12 főre kell készülnie, tehát a pici kosár nem jó kosár.

Végül a kb 26 centis kerek tortaformában sütöttem, de nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. A recept írja ugyanis, hogy a tésztát úgy kell elkenni a tortaformában, hogy középen mélyedjen be (azt nem írta, hogy miért, de persze hamar kiderült). Ezt a mélyedést nem tudtam megcsinálni, még mindig nem tudok jól tésztát kenni (mint ugye a mákos-meggyes tortánál sem sikerült egyforma szép köröket kennem), úgy látszik nem csináltam még elég tortát, gyakorlásra szorulok (vagy jó tippekre kommentben). Természetesen a torta közepe jól megmagasodott a sütés végére, így domború tortám lett, hatalmas és alacsony - itt már tudtam, hogy lőttek a fejemben lévő torta megvalósításának.

A krémbe dupla adag citromot tettem, mert anyu így szereti :) Szerintem enélkül nagyon édes lett volna, pedig most határozottan az volt a cél, hogy savanykás legyen a végeredmény. Ezután következett az a pont, ahol szintén még sok-sok gyakorlásra (és esetleg újabb tippekre szorulok): a piskóta kettő - három lapba vágása. Az első szint vágása még egész tűrhető lett, pici dimbek-dombok, de nem morzsolódott. A másodiknál viszont komoly gondok léptek fel, az egyik oldalon elindultam, de valahol a másik oldal előtt felbukkant a késem a mélyből, és kikandikált a torta legtetején, közben pedig szétmorzsoltam a torta oldalát. Itt már csak a régi chokito reklámszlogenben bíztam: ronda de finom. Végülis a széttrancsírozott tortát megkentem a krémmel, igyekeztem közben a krémmel átplasztikázni az elbaltázott felső szintet és lemorzsolt oldalakat, de erre annyi esélyem volt, mint Nicole Kidmannek botoxozott arccal mosolyogni. Sebaj, finom még mindig lehet.

Torta vonult a hűtőbe, jöhetett a díszítés előkészítése. Virágokat szerettem volna készíteni, Kiskukta gyönyörűségeit láttam a lelki szemeim előtt, de sajnos ott is maradtak, az enyémek még csak nem is emlékeztetnek azokra a virágokra. Először is indult a fondant gyártás, Edit receptjét használtam, bár okosRore kukoricaszirup helyett kukoricaolajat vett (és basszus mennyit kerestem.... ), még jó, hogy mielőtt összeöntöttem volna a zselatinnal, még egyszer a kezembe vettem a receptet, és megláttam, hogy már megint hülye voltam - ráadásul egy vagon pénzt dobtam ki az ablakon a fölösleges kukoricaolaj miatt. Végül méz került bele helyette, azt hiszem, Kiskukta is azzal csinálja. Aztán okosRore megint bebizonyította, hogy nem ártott volna alsó tagozatban matekórán levelezgetés és amőbázás helyett figyelni, ugyanis a 70 deka porcukor nálam 70 grammnak lett "átváltva". Kicsit ugyan gyanús volt, hogy az már a recept átolvasásakor tudatosodott bennem, hogy ez több lesz, mint egy zacskó porcukor, ezért oda is készítettem mindjárt kettőt a pultra, de amikor kimértem a 70 dekát, alig fogyott a zacskóból a cukor. Persze amikor a glycerines, mézes, aromás, zselatinos löttyöt ráöntöttem a kimért (khm...) porcukorra, elég furcsa volt, hogy folyós állagú volt a cucc, holott azt gyúrni kellett volna. Sebaj, lelkesen kanalaztam bele tovább a cukrot, mikor félúton rájöttem, hogy a 70 deka az 700 gramm! Jó, mindegy, most már hivatalos, hogy hülye vagyok, szerintem a dara-morzsa történetek után már semmin nem lepődtök meg, de most sem ér hangosan röhögni! Végülis sikerült összegyúrni, elkészült a massza.

Ezután elmentem koncertre, mert ha már majális örömére kis városunkba érkezik a PASO, nekem ott kell lennem! Férjemmel és Adéllal végigtáncoltuk a bulit, fél 10-re értünk haza. Koncertfílinggel feltöltve estünk neki a virágok és levelek készítésének. Fehér és rózsaszín fondantból készültek a virágok, zöld kettes marcipánból a levelek. Sajnos a virágok rondák lettek, mert minden előtanulmány nélkül, tulajdonképpen Adéllal gyurmázgatva készítettük őket, úgyhogy csoda, ha fel lehet ismerni őket. Biztosan megvan a rózsakészítésnek a maga technikája, itt az ideje, hogy utánaolvassak és megtanuljam (már találtam is linket). Adél nagy örömére katicát is készítettünk a virágra :) A masnihoz találtam egy nagyon jó videót Editnél, de sajnos nem volt időm és türelmem éjjel ragasztóanyagot kutyulni, szóval gyurmáztam egyet, ami szerintem már szebb lett, mint amit Zsuzsi varródobozára készítettem, és még szebb, mint amit Dávid macitortájára, de még messze van attól, amilyet majd egyszer fogok tudni!

Éjfél közeledett, amikor nekiláttam bevonni a tortát. Itt jött a következő döbbenet, amikor rájöttem, hogy sötétbarna marcipánom már alig van, pedig abból szerettem volna a torta oldalát bevonni, az lett volna a kosár.... Nem volt már se időm, se erőm éjjel fél kiló marcipánt barnára gyúrni kakaóporral, így az alap vajszínű hármas marcipánnal vontam be a torta oldalát. Mivel a torta igencsak göcsörtös lett, hiszen a botoxkezelés nem használt, csúnya lett az oldala a tortának. Ráadásul helyem sem volt elég, hogy elég hosszúra nyújtsam a marcipánt, így több részletből raktam össze az oldalát, a találkozási pontoknál nem lett épp gyönyörű. A kosár füléhez még múlt héten vettem egy nagy barkácsboltban kábelt, ennek a bevonásához nem volt jó az általam használt hármas marcipán, állandóan szakadt szét rajta. Végül sárgából készítettem a szalagot, ami átfonta a füleket is, és a masniban záródott. Ez a szalag sem lett sajnos egyenletesen széles, mert már alig tudtam nyitva tartani a szememet :) A bevonás után a hurkapálcába szúrt virágokat a tortához rögzítettem, körberaktam őket a levelekkel, középre tettem a szivecskét, amin alig látszik, de belevéstem a gyerekek neveinek kezdőbetűit - ha nem éjszaka alkottam volna, eszembe jutott volna, hogy van még cukormázas dekortollam... Utolsó lépésként jött a Mami felirat, a gyerekeim ugyanis így szólítják anyut.

A nagy tanulságot azért levontam: több időt kell hagyjak, hogy ne kelljen kapkodnom! És persze a mottóm újra értelmet nyert, van még mit tanulnom, de anyunak sikerült örömet szerezni ma reggel :)

Amiért igazán jó felnőttnek lenni...

... az természetesen az, hogy annyi nyers tésztát ehetek, amennyit csak akarok:)Nagyon szeretem a nyers tészát, a cukorral és citromlével felvert tojásfehérjét, és az egyéb félkész konyhai nyalánkságokat. Amikor még kicsi voltam, anyu a fél szemét mindig rajtam tartotta, hogy maradjon tészta a sütibe is, ne egyem meg előre az egészet, és hogy ne csapjam el a hasam! Én lelkesen ajánlgattam, hogy majd én csipegetem a csipetke tésztát, ennek az lett persze az eredménye, hogy a levesbe nem sok jutott. Ma viszont már senki nem szól rám, így alacsonyabbak a sütik a szokásosnál, és rendszeresen fáj a hasam a sütés után, de megéri :)

Ma citromtortát készítettem, a díszítés még hátravan, holnap jövök a kész tortával és a képekkel.