Ischler - avagy Ircsi néni nem fog csődbe menni

A karácsonyi sütés főleg a gyerekekről és Daniról szólt, nagyjából 5-6 féle süti készült az ő kedvükért. Nem mindegyik került ki ide, mert például a csokis-meggyes és az almás-fahéjas muffin már többször szerepelt a blogon, a pogácsáról pedig nem készült fotó. Pedig lehet, hogy érdemes lett volna a hullócsillag alakú sajtos pogácsát megörökíteni, hiszen igazán nem mindennapi látvány.

De ha már ennyire belelendültem a sütésbe, úgy döntöttem, magamnak is sütök valamit, mégpedig islert. Arról álmodoztam, hogy majd többé nem kell Ircsi nénihez sétálnom a napi betevő isleremért, mert majd az én saját sütésű islerem ezerszer jobb lesz.

Receptet a desszert.eu-n találtam, és egész jónak is bizonyult, csak egy picit több lisztet kellett hozzáadjak, mert sehogy sem akart a tészta összeállni. Mivel ezt is a gyerekekkel sütöttem, ebből is készült hullócsillag meg szivecske formájú is. Gyorsan elkészültünk a gyúrással, nyújtással és formázással, a sütés sem vett sok időt igénybe. Kihűlés után meg kellet volna kenni a lekvárral és úgy egy napra pihentetni, de végül a pihenés kb félidejében tudtam csak megkenni. A mázhoz a nagy táblás Party tortabevonót gőz fölött egy kis étolajjal megolvasztottam, majd belemártogattam az összeragasztott formákat, végül tálcára kerültek, hogy megdermedjen a csoki.

Eljött a nagy pillanat, az első kóstolás ideje - ééééés: nem olyan, mint a bolti. Valószínűleg jobb, de ez nekem most mindegy, mert én OLYAT akartam, mint amilyet Ircsi néni büféjében az iroda mögött szoktam venni. Úgy tűnik, a gyerekeim már korábban felvázolt példáját követem, akik szerint az általam készített csokipuding soha nem lesz olyan finom, mint a bolti. Nos, úgy tűnik, Ircsi néni sem fog csődbe menni, ugyanis bár megettem az egész adag islert, amit sütöttem (és azért be kell valljam, hogy finom volt), mégis alig várom a hétfő reggelt, hogy elbattyoghassak az újév első OLYAN islerét megvenni.

Dani kívánságlista 2) Zserbó - ezúttal karácsonyfa formájában

A zserbó Dani nagy kedvence, természetesen szerepelt a karácsonyi sütis kívánságlistáján. Már van egy zserbós poszt itt a blogon, úgyhogy a receptet ott megtaláljátok. A különbség mindössze annyi, hogy bár most sem volt rumaromám, ezúttal nem hagytam ki a rumos tejes locsolgatást, hanem rendes rumot kevertem a tejbe. Annyira más lett tőle a végén a süti, hogy azt hittem, még nem próbáltam ki Évi receptjét, épp lelkesen készültem megírni a receptet ide, amikor észrevettem, hogy már megsütöttem és posztoltam is ezt a verziójú zserbót. A rumos tejet nem sajnálva egy igazán puha és omlós süti lett a végeredmény.

Valószínűleg itt az ideje a kavinton kúrának, ha már azt arra sem emlékszem, hogy kipróbáltam egy receptet. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy Évi receptjét még soha nem kerestem vissza a leveleim között, soha nem nyomtattam ki és igazán még soha de soha nem sütöttem meg. Még jó, hogy itt a blog, mint amolyan külső memóriaegység.

A gyerekek múlt héten végig itthon voltak, így a sütésbe igyekeztem bevonni őket, ami főleg abból állt, hogy én sütöttem, ők pedig díszítettek. Ennek eredménye a karácsonyfa alakú zserbó lett. A pogácsa meg hullócsillag alakú lett. Arról nincs kép, úgyhogy elégedjetek meg a karácsonyfa-zserbóval. És ne sajnáljátok a receptből a rumostejet, mindent megváltoztat.

Dani kívánságlista 1) - Kókuszgolyó

Daninak volt néhány kívánsága a karácsonyi sütiket illetően, az egyik ilyen a kókuszgolyó volt. A receptet a darált kekszes zacskó hátoldaláról néztem, gondoltam, ha már van ott egy, minek kutassak a neten?

Dupla adagot számoltam, és arra készültem, hogy bele fogunk fulladni a kókuszgolyóba - nem így történt.

80 deka darált kekszbe elkeverünk elvileg ugyanennyi porcukrot, de szerintem akkor ehetetlenül édes lesz, úgyhogy én nagyjából fele adagot tettem bele, azaz 40 dekát. Adunk hozzá 20 deka diót, 8 deka kakaóport, 2 citrom levét és lereszelt héját. A citrom mennyiségét nem csökkentettem, aminek az lett az eredménye, hogy a gyerekek nem tömik két pofára, hanem egész helyes kis mennyiségeket esznek, hagyva belőle drága szüleiknek is. Vissza a recepthez: 40 deka margarint megolvasztunk kb 12 ek tejben, majd hozzáöntjük a szárazanyaghoz és tésztává gyúrjuk. Nekem ennyi folyadékkal nem állt össze, úgyhogy feljavítottam még egy kis tejjel és némi Bacardi rummal.

Ha összeállt a tészta, golyócskákat gyúrunk belőle, majd kókuszreszelékbe forgatjuk őket. Csináltam óriás méretűeket is, mert Dani így szereti, de készültek aprók is, a gyerekek kedvéért.

Mézeskalács figurák

Ahogy említettem az előző bejegyzésben, a házikó készítésekor sütöttük puha mézeskalács figurákat is.

A receptet itt találtam, egész jól bevált, csak szerintem a dupla adag is nagyon kevés lett, úgyhogy ha sok éhes szájnak készül a süti, akár háromszoros adagot is lehet sütni, nálunk legalábbis simán elfogyna.

A leírás szerint 5-12 órára hidegre kéne tenni a kigyúrt tésztát, nekem erre nem volt időm, kb 1 órácskát pihent, aztán már nyújtottam is. Lehet, hogy még puhább lett volna, ha az előírt ideig tudom pihentetni, de így is jó lett.

A gyerekek maguk is nyújtották, formázták, kenték a figurákat, de legjobban a díszítést élvezték.

Íme a végeredmény:

Mézeskalács házikó, a karácsony előszobája

A mézeskalácsról sokáig csak a száraz, ehetetlen, celofánba csomagolt szivecskék jutottak eszembe. Egészen addig, amíg Anett ki nem találta, hogy karácsonyra készítsünk mézeskalács házikót. Töltött le a netről receptet, a formához sablont, a tésztát is begyúrta, csak mennem kellett - ellenállhatatlan ajánlat. Akkoriban még csak két gyereknél tartottam, őket anyuékra bíztam elalvás után, és mentem Anetthez, akinél az enyémekkel egyidős gyerekek már szintén aludtak. Este kb 9-re érkeztem meg, és nagyjából éjjel háromig dolgoztunk, sokszor majd eldőltünk a nevetéstől a saját bénázásunk láttán, és még arra is emlékszem, hogy valamikor éjfél tájban a másnapra főzött húslevest dézsmáltuk meg. A végeredmény egyébként nagyon szép lett, rendesen aggódtam is, hogy hazaszállítás közben nehogy valami baja legyen.

Későbbi években is készítettem házikót, és a gyerekek valamikor egyszer csak kitalálták - vagy én találtam ki, és ők átvették tőlem az ötletet? - hogy a házikót az Angyalkának készítjük, aki hozza hozzánk a karácsonyfát és az ajándékokat. Ugye milyen jófejek vagyunk? Valamelyik évben úgy is rendeztük a dolgot, hogy a fa díszítése közben - mialatt a gyerekek anyuéknál aludtak - letörtünk egy darabot a házikóból, hogy "lám, lám, az angyalka meg is kóstolta a neki kikészített házat".

Mindezek után természetes volt, hogy idén is lesz házikó, és ezúttal a két nagyobb gyerek segítségével készült a remekmű.

Előkészületek: gyerek és hozzávalók az asztalnál

A recept ugyanaz, amit anno Anett talált, még video is van fent a készítésről. A hozzávalókat a robotgép tésztává gyúrta - minő szerencse, hogy anyu tavaly (vagy talán tavalyelőtt?) megvette magának a robotgépet, így néha kölcsön tudja tőlem kérni... Azt hiszem, a nyújtásnál kicsit elszámítottam magam, hagyhattam volna vastagabbra a tésztát, akkor talán szebb lett volna. Sőt, utólag arra is rájöttem, hogy egy picivel több liszt is jót tett volna, így ugyanis túl lágy lett a tészta, és amikor átemeltem a házikó darabjait a tepsire, megnyúltak a formák, és nem tudtak az elemek egyformára sülni.

Anya nyújt, Adél figyel

A nyújtás után elővettem a kinyomtatott sablont (a linkelt oldalon elérhető), és a tésztára helyezve egy késsel végiglyukasztottam a vonalak mentén, majd egyesével kivágtam az elemeket és áttettem a tepsire. Az már csak utólag jutott eszembe, hogy amikor észrevettem, hogy nyúlik a tészta áthelyezéskor, át kellett volna szervezzem a dolgokat, és már eleve a sütőpapíron kellett volna kivágni a formát, és csak a maradék tésztát leszedni, majd a papírt a rajta lévő elemekkel átemelni a tepsibe. Eső után köpönyeg, na mindegy. A tepsiben megkentem az elemeket tojássárgával, majd mentek a szoliba, kb 15-20 percre 190 fokon.

Késsel lyukasztom a sablont


Átemelés

Amíg a ház falai hüledeztek a forró sütő után, kikevertem a tojás fehérjéből és a porcukorból a ragasztós mázat. És elérkeztünk az általam legjobban utált művelethez: varázsold bele a ragacsot egy habkinyomóba úgy, hogy ha nyomod, ne folyjon vissza. És ne legyen az egész ház ragacsos. Esélytelen...

Hüledező, túlszolizot falak

Amíg én kínlódtam a ragaccsal, a gyerekek hősiesen tartották a falakat, amíg a malter, akarom mondani tojásfehérjés porcukor meg nem kötött. Na jó, félúton át kellett tőlük vegyem a tartást, mert már nem bírta a karjuk. Vagy szimplán megunták? Mindegy.

Azt ugye említettem, hogy megnyúltak az elemek a sütés előtt? No hát akkor el tudjuk képzelni, milyen nagyszerűen egyforma falakat sikerült sütnöm, ugye? Hm, gondolom átlag kőművesek nem szokták malterral kitömni a falak és a tető között tátongó réseket. Na jó, ezek nem rések voltak, hanem szakadékok. Kb a 10 centi magas házikóban a fal és a tető között kétcentis rés volt. Jó arányok, nem? És milyen mázli, hogy nem igazi házat építettem... Fogtam a habkinyomót, és rendületlenül nyomtam a ragacsot, amíg csak egy pici is fért a tető meg a fal közé. Majdnem el is fogyott a művelet végére a ragacs, de megérte az áldozatot, mert végül sikerült lábra állítani a házat, és aztán úgy is maradt.

Miután meggyőződtem róla, hogy megkötött a ragacs, és a ház már akár egy kisebb földrengést is túlélne - mondjuk valamelyik gyere meglöki véletlenül -, akkor nekiláttunk a díszítésnek. Néhány évvel ezelőtti háznál a mézeskalács ki sem látszott a színes cukrok és egyebek mögül, így idén úgy döntöttem, ön- és gyerekkorlátozást fogok életbe léptetni: csak a kerítés lehet színes. A bogyók és cukrok a gyerek reszortja volt, örömmel és némi önmegtartóztatással rakosgatták bele az édességet a ragacsba, erősen bízva abban, hogy a maradékot majd megehetik. Így is lett, anyák gyöngye.

A házikó most egy magas polcon várja a jövő szombatot, hogy a fát hozó angyalka haraphasson bele elsőként. Remélem, a fogam nem törik majd bele, veszélyes meló ez az angyalkodás.

Alkotók és művük








(A folyamatot a gyerekek fotózták, a kész művet én)

Folyt. köv, ugyanis a házikónál nem álltunk meg, készítettünk hagyományos (és kevésbé hagyományos, például kacsa formájú) mézeskalács sütiket is tegnap. Természetesen nem házikónak való fogtörő tésztából.

Verseny-mignon

Az egészről Laci, a hátsó szomszédom tehet. Amióta csak átjöttem a másik csapatba, folyton nyaggat, hogy süssek. Múlt héten végre hoztam sütit, ami csak arra volt jó, hogy komolyan elgondolkodjon azon, mivel vehetne rá, hogy mielőbb hozzak megint sütit. És akkor megszületett a tökéletes elgondolás: rendezzünk sütiversenyt! Így ma reggel roskadozik a szekrény a sütiktől, köztük az én kis mignonkáimmal.


Régóta terveztem már, hogy sütök mignont, főleg Mariann szülinapja körül éreztem nehezen legyőzhető késztetést, de akkor végül időhiány miatt lemondtam róla. Jól is tettem, mert most is kb 8-9 órányi munkával sikerült a 30 szépséget előteremtenem.

A tészta ezúttal vizes piskóta volt, Peti nagynénjétől kapott recept alapján és cukrász paszta felhasználásával. Igazság szerint nem tudom, hogy mit tartalmaz ez a paszta, de sokkal rugalmasabb lett tőle a tésztám. A recept a következő volt: 660 gr tojást, 500 gr lisztet, 330 gr cukrot, 160 gr vizet és 7 gr sütőport kell habverőgépben habosra keverni, majd 210 fokon megsütni. Sajnos az első piskóták túl vékonyak lettek, ezért hamar kiszáradtak. A következő kettő már jó állagú let, végül összesen az fent leírt mennyiség másfélszeresét sütöttem meg. Háromféle krémet készítettem: puncs, csoki és citrom.

A puncsoshoz a túl szárazra sütött piskótát használtam fel, elkevertem egy kis lekvárral, majd megállapítottam, hogy sajnos nincs itthon rumaroma vagy sütőröm, így kénytelen voltam egy kis Bacardi rummal meglocsolni.

A csokikrémhez 200 gramm cukrot főztem fel 2 deci tejben, majd hozzáadtam 200 gr kakaóport és 300 gr vajat. Miután kihűlt, még 300 gr vajjal habosra kevertem. A citromos krém ettől csak annyiban tért el, hogy a 200 gr kakaóport cukor helyettesítette, és kevertem hozzá reszelt citromhéjat.

Az összeállítás volt a legidőigényesebb: kockákra vágtam a tésztát és egyesével megkentem őket az adott krémmel. Végül cukormázzal bevontam és díszítettem őket. A csokisra kávéval színezett cukormáz került, a puncsosnak meggybefőtt levétől lett rózsaszín a bevonata, a citromost pedig citromlével eldolgozott cukorral díszítettem.

A végeredmény: a gyerekeim szerint nem lett jó, egyik sem ette meg; én még nem kóstoltam; a kollegák szerint pedig finom lett. Bárkinek is legyen igaza, szépnek azért szépek lettek :)

Az első kalács

Kedvenc reggelim a vajas kalács kávéval, ha tehetném, minden napot így indítanék. De nem tehetem, mert nem fér bele a büdzsébe a sok finom és drága kalács, ami felvágás után fél órával kivégzettnek tekinthető, hiszen a gyerekek is nagy mennyiségben fogyasztják.

Nem csoda hát, ha amolyan kampányszerűen időnként elkap a vágy, hogy kalácsot süssek. Eddig minden szembejövő receptet elvetettem valamiért: vagy kenyérsütőgépes (ezt így kell írni?) volt, vagy túl bonyolult, vagy egyszerűen ösztönösen megéreztem, hogy ezzel valami gond van. Múlt héten viszont egyik kedves (mellékesen négygyerekes anyuka - minden elismerésem!) ismerősöm posztolt egy képet az általa sütött kalácsról. Ezt követően azonnal elkértem a receptet, és megállapítottam, hogy átmegy minden általam felállított rostán. Hétvégére terveztem a sütést, de nem jött össze, megint nem volt rá időm. A gyerekek viszont lebetegedtek, én meg itthon maradtam velük gyápon. Ennek egy előnye van: napközben nyertem egy kb másfél-két órás szabadidőt, az ő alvásidejüket.

Nézzük akkor a receptet (adalékinfó: a recept a laptopon volt, a laptop a nappaliban, a mutatvány a konyhában, ergo fejből csináltam) : 3 deci tejben 5 deka élesztőt futtatni, 60 deka liszttel, 3 tojás sárgájával és két ek olvasztott vajjal tésztát gyúrni, 5 percig dagasztani. A kezem kb a második percnél már feladta volna, de természetesen nem hagytam, egyelőre még én vagyok a főnök. Sőt még kicsit tovább is dagasztottam, mert nem éreztem elég simának a tésztát. Ezt követte az egyórás kelesztés, ami alatt elkészítettem a tölteléket: 8 deka vajat, 2 zacskó vaníliás cukrot, 5 ek porcukrot, 1 tk kakaóport, némi fahéjat és rumaromát habosra kevertem. Ezen a ponton ugyan egy kisebb veszteség ért, legkisebb drágaságom ugyanis a rumaromás üvegben található maradék löttyöt kényelmesen pohárba töltötte magának. Gondolom, ezzel kívánta leöblíteni az ebéd utáni gyógyszerek utóízét. Szerencsére legnagyobb drágaságom résen volt és jelentett, így időben el tudtam venni a poharat. Ebből ugye már látszik, hogy a tényleges alvás megkezdése előtt nekiálltam a sütésnek. Pedig ilyen bakikat nem szoktam elkövetni, de már olyan rég sütöttem, hogy türelmetlenebb voltam, mint egyszeri kisgyerek karácsony délelőtt. No tehát vissza a kalácshoz: a tészta kel, a töltelék megy a hűtőbe pihenni. Az egy óra letelte után át kell gyúrni a tésztát, majd elvileg 6 részre osztani, téglalap alakú ujjnyi vastagságúra nyújtani, a töltelékkel megkenni, feltekerni, hármat összefonni és sütőbe tenni. Ha hármat kell összefogni, de hat részre kell osztani, akkor gondolom két kalács készül. Mivel ezt túl vacakolósnak éreztem, az egész tésztát egy nagy téglalappá nyújtottam, megkentem, háromba vágtam. Az egyes darabokat feltekertem, majd az egészet összefogtam. És okosan megállapítottam, hogy a lányom haját könnyebb fonni, mint ezt a vacak tésztát. De mindegy. És itt jön be a fent említett adalékinfó a laptop/recept és a mutatvány földrajzi összefüggéseiről: azt az aprócska infót sajnos nem jegyeztem meg, hogy a fonás után a hajtások a tészta aljára kell kerüljenek, így megy a cucc a sütőbe tojássárgával megkenve. Gondolom, mindenki kitalálta mi történt: természetesen a a hajtások fent maradtak és szétnyíltak, ennek köszönhetően a töltelék fele egyenes utat nyert a tepsi aljába. Hurrá. Egyébként 25 percig kell sütni közepesen előmelegített sütőben, ekkor forró tejjel átkenni és még 10 percre visszaküldeni a szoliba.

Ami a végeredményt illeti: van még mit gyakorolni. Hajtások alulra, kicsit több töltelék, kevesebb liszt és ügyesebb fonási technika. Úgy sejtem, hamarosan újabb kalács fog készülni.

Addig is mutatok egy-két képet a szétnyílt kalácsból vágható talán legszebb szeletről:

Na igen, sajnos tényleg ez a legszebb szelet. Kábé annyira hasonlít egy kalácsra, mint Don Vito Corleone nevű pincsi-csivava keverék kutyánk egy bernáthegyire - kutyának éppen kutya...