2010. július 31., szombat

Gofri először és biztosan nem utoljára

Régóta terveztem már, hogy sütök gofrit, de valahogy mindig akadt valami más, amit épp ki akartam próbálni. Közben már jó ideje a szekrényemben figyelt két zacskó étcsokis csokipuding, amit valami kellően nemes és magasztos célra tartogattam, nem holmi szimpla pudingra, amit a gyerekek úgyse ennének meg, csak sírnának a bolti után. És ne felejtsük el a habszifon-projektet sem, ennek is nagy szerepe volt a mai gofrizásban. Tény ugyanis, hogy a gyerekek imádják a tejszínhabot. A bolti flakonos műizéket is imádják, nyilván. Én viszont utálom, már végigpróbáltam a teljes bolti kínálatot, de nekem mindegyik túl édes volt. A folyós habtejszín géppel való felverése meg sosem sikerült, pikk-pakk összeesett, szóval macerás volt. Aztán felvillant lelki szemeim előtt a régi idők habszifonja, és úgy éreztem, eljött a megvilágosodás pillanata - aztán meg a kiábrándulásé, mert rájöttem, hogy ma egy ilyen izé egy vagyonba kerül. Elsírtam eme bánatomat anyukámnak, aki lelkesen rávágta, hogy no problem, a régi időkben volt nekünk kettő is, padláson vagy pincében biztos meglesz. Meg is lett, de a feje rossz volt, újat kellett szerezni. Komoly nyomozás árán kiderítettem, hogy Pécsett lehet egy boltban kapni csak fejet, így megkértem a Csajokat, hozzanak nekem egyet. Eltelt néhány hét, de végül megérkezett a hőn áhított szifon fej, és ott várta a konyhában, hogy megdicsőülten a habszifonra kerüljön. És lassan el is jutunk a ma reggelhez, amikor a csokipuding, a habszifon és gofri ötlete találkoztak, és úgy döntöttem, itt a gofri-projekt ideje!

Már csak két dolog hiányzott hozzá: recept és gofrisütő. Szerencsére sógornőm, Ági tudott adni mindkettőt.

A receptje a következő: 6 tojást szétválasztani, fehérjét felverni, félretenni. A sárgáját 120 gr vajjal és ugyanennyi cukorral + 1 zacskó vaníliás cukorral kikeverni, hozzáadni 400 gr lisztet + 1 zacskó sütőport és fél liter tejet, a végén a masszához hozzákeverni a felvert tojásfehérjét. Pofonegyszerű, ugye?

Szokás szerint kapásból dupla adaggal indítottam, különösen mivel a masszagyártás előtt 10 perccel felhívott a legjobb barátnőm, hogy beugranának a férjével egy fél óra múlva. Tehát majdnem egy kiló lisztből és a további hozzávalókból összekeverem a masszát és mit látok? Folyik az egész, a vaj kicsapódott, dobhattam ki... Valószínűleg a vaj lehetett a bűnös, bár annyira még nem vagyok gyakorlott, hogy erre mérget mernék venni. Ha gyakorlott nem is vagyok, elszánt és makacs annál inkább, így azonnal nekivágtam a második dupla adagnak. Szerencsére nem kellett a boltba rohannom a harmadik adaghoz szükséges alapanyagokért, mert a második már sikeres volt, a massza jól állagú és finom lett. Jöhetett a sütés. Instrukciókat megkaptam: két-három percig sütni, nem kinyitni! Ok, menni fog - nem ment. Szósz beleönt - fedél lecsuk - időzítő beállít - három perc eltelik - kinyit - kiborul: a gofrik kettéváltak, a fele a tetejére sült, a másik fele az aljára, lett két fél félig sült gofrim. Második adag - dettó ugyanez. Ok, telefonos segítség igénybevétele mellett döntöttem, Ági megnyugtat, nem kell bele olaj, úgy is jó lesz, de tényleg ne nyissam ki. Úgy látszik a sütő meghallotta gazdája hangját (vagy csak megijedt az olaj gondolatától?), mert onnantól kezdve szépen muzsikált, gyönyörűre sültek a gofrik.

A csokikrémet az étcsokis pudingból csináltam, tettem a porhoz egy kis cukrot, keserű kakaóport, az előírtnál kevesebb tejjel jó sűrűre főztem. Miután kihűlt, kockáztam bele étcsokit és egy pici, kb 15 gr vajjal krémesre kevertem.

A fiúknak pedig kiadtam, hogy szereljék össze a szifont. Három pasi kb fél órán át dolgozott a Műveleten, de végül mindenki legnagyobb örömére sikerült, és végre rendelkezésemre állt kellő mennyiségű nem édes tejszínhab!

A díszítésről a képek árulkodnak: csokikrém vagy sárgabarack lekvár, rá tejszínhab, végül koktélcseresznye vagy csokireszelék!




2010. július 26., hétfő

Ha az ember gyereke él-hal a fűnyíróért....


... akkor természetesen fűnyíró formájú tortát kap a születésnapjára:)

Legkisebbem pénteken egyéves lett, a hétvégén tartottuk a buliját. Mivel Áron már hetek (talán hónapok) óta fűnyírólázban ég, úgy döntöttem sütök neki egyet.

A tésztáját Zsuzsi jól bevált Sacher receptjéből kölcsönöztem, a krém pedig ezúttal vaníliás volt, szokásos puding vajjal kikeverve. Miután összeállítottam és bevontam marcipánnal, hurkapálcával megerősített szívószálból csináltam a tolókart. Mondjuk fura volt, hogy emlékeztem, gyerekként sportot űztem abból, hogy a kólához kapott szívószál egyik végét a másikba illesztve kört formázzak belőle, most meg hosszú percekig bajlódtam ezzel a nagy illesztő feladattal :) Az utolsó művelet a fű volt, amihez zöld marcipánt reszeltem. Na ez sem volt egyszerű, mert a marcipán nagyon ragadt, alig tudtam leszedni a reszelőről. Az utolsó utáni feladat pedig a drót volt, ami nagyobb akadályt képezett, mint gondoltam volna, ugyanis Férjem és én más dolgot értünk a "drót" szó alatt. Először behozott egy olyan vastag drótot, ami szélesebb volt, mint a szívószál, aztán egy eggyel vékonyabbat, de még mindig túl nagyot, végül rájöttem, hogy nekem nem drót kell, hanem huzal? Akárhogy is hívják, így végülis sikerült a garázsból a megfelelő valamit behozni, amivel tökéletessé vált a fűnyíró.




2010. július 21., szerda

Égetett tészta és a maradék mascarpone


Krk csodás öblében egy teraszon ülök, és a laptopról felpillantva a tengert látom - az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy alig múlt hajnali öt, a Legkisebb Drágaság pedig úgy döntött, hogy ideje lenne felkelni. De ha már úgysem alhatok, eszembe jutott, hogy legalább bepótolhatnám a lemaradásomat.

Nyaralás előtt gyorsan ellenőriztem a hűtőt, és szétválogattam a tartalmát aszerint, hogy lejáratközeli, de még kibírja mire hazaérünk, soká jár le vagy gyorsan meg kell-e enni. Találtam két doboz mascarponet, ami a harmadik csoportba került, így elkezdtem ötletelni, hogy mire kéne felhasználni. Eszembe jutott, hogy már régóta ki szerettem volna próbálni Gigi receptjét, amit felhívásomra anno bekommentelt.

Betartottam az előírásokat és minden trükköt, de sajnos mégsem lett levegős a fánk belseje - úgy látszik, gyakorolnom kell még. Mivel nem volt levegős belül, hát a tölteléknek magam vájtam lukat a tésztában, jelentem, így is nagyon finom volt, csak némileg macerásabb az elkészítés :) A mascarponet kávéval és tojással kevertem ki, hűtőbe tettem, hogy kenhetőbb legyen az állaga. Díszítésnek málna került a kis fánkocskák tetejére.