Régóta terveztem már, hogy sütök gofrit, de valahogy mindig akadt valami más, amit épp ki akartam próbálni. Közben már jó ideje a szekrényemben figyelt két zacskó étcsokis csokipuding, amit valami kellően nemes és magasztos célra tartogattam, nem holmi szimpla pudingra, amit a gyerekek úgyse ennének meg, csak sírnának a bolti után. És ne felejtsük el a habszifon-projektet sem, ennek is nagy szerepe volt a mai gofrizásban. Tény ugyanis, hogy a gyerekek imádják a tejszínhabot. A bolti flakonos műizéket is imádják, nyilván. Én viszont utálom, már végigpróbáltam a teljes bolti kínálatot, de nekem mindegyik túl édes volt. A folyós habtejszín géppel való felverése meg sosem sikerült, pikk-pakk összeesett, szóval macerás volt. Aztán felvillant lelki szemeim előtt a régi idők habszifonja, és úgy éreztem, eljött a megvilágosodás pillanata - aztán meg a kiábrándulásé, mert rájöttem, hogy ma egy ilyen izé egy vagyonba kerül. Elsírtam eme bánatomat anyukámnak, aki lelkesen rávágta, hogy no problem, a régi időkben volt nekünk kettő is, padláson vagy pincében biztos meglesz. Meg is lett, de a feje rossz volt, újat kellett szerezni. Komoly nyomozás árán kiderítettem, hogy Pécsett lehet egy boltban kapni csak fejet, így megkértem a Csajokat, hozzanak nekem egyet. Eltelt néhány hét, de végül megérkezett a hőn áhított szifon fej, és ott várta a konyhában, hogy megdicsőülten a habszifonra kerüljön. És lassan el is jutunk a ma reggelhez, amikor a csokipuding, a habszifon és gofri ötlete találkoztak, és úgy döntöttem, itt a gofri-projekt ideje!Már csak két dolog hiányzott hozzá: recept és gofrisütő. Szerencsére sógornőm, Ági tudott adni mindkettőt.
A receptje a következő: 6 tojást szétválasztani, fehérjét felverni, félretenni. A sárgáját 120 gr vajjal és ugyanennyi cukorral + 1 zacskó vaníliás cukorral kikeverni, hozzáadni 400 gr lisztet + 1 zacskó sütőport és fél liter tejet, a végén a masszához hozzákeverni a felvert tojásfehérjét. Pofonegyszerű, ugye?
Szokás szerint kapásból dupla adaggal indítottam, különösen mivel a masszagyártás előtt 10 perccel felhívott a legjobb barátnőm, hogy beugranának a férjével egy fél óra múlva. Tehát majdnem egy kiló lisztből és a további hozzávalókból összekeverem a masszát és mit látok? Folyik az egész, a vaj kicsapódott, dobhattam ki... Valószínűleg a vaj lehetett a bűnös, bár annyira még nem vagyok gyakorlott, hogy erre mérget mernék venni. Ha gyakorlott nem is vagyok, elszánt és makacs annál inkább, így azonnal nekivágtam a második dupla adagnak. Szerencsére nem kellett a boltba rohannom a harmadik adaghoz szükséges alapanyagokért, mert a második már sikeres volt, a massza jól állagú és finom lett. Jöhetett a sütés. Instrukciókat megkaptam: két-három percig sütni, nem kinyitni! Ok, menni fog - nem ment. Szósz beleönt - fedél lecsuk - időzítő beállít - három perc eltelik - kinyit - kiborul: a gofrik kettéváltak, a fele a tetejére sült, a másik fele az aljára, lett két fél félig sült gofrim. Második adag - dettó ugyanez. Ok, telefonos segítség igénybevétele mellett döntöttem, Ági megnyugtat, nem kell bele olaj, úgy is jó lesz, de tényleg ne nyissam ki. Úgy látszik a sütő meghallotta gazdája hangját (vagy csak megijedt az olaj gondolatától?), mert onnantól kezdve szépen muzsikált, gyönyörűre sültek a gofrik.
A csokikrémet az étcsokis pudingból csináltam, tettem a porhoz egy kis cukrot, keserű kakaóport, az előírtnál kevesebb tejjel jó sűrűre főztem. Miután kihűlt, kockáztam bele étcsokit és egy pici, kb 15 gr vajjal krémesre kevertem.
A fiúknak pedig kiadtam, hogy szereljék össze a szifont. Három pasi kb fél órán át dolgozott a Műveleten, de végül mindenki legnagyobb örömére sikerült, és végre rendelkezésemre állt kellő mennyiségű nem édes tejszínhab!
A díszítésről a képek árulkodnak: csokikrém vagy sárgabarack lekvár, rá tejszínhab, végül koktélcseresznye vagy csokireszelék!
