Elviszel egy körre?

Beszt tímlíd evör 30 éves lett, és ez hozta el számomra az első tkp rendelt tortát, amit nem magunknak, saját részre készítettem, hanem mert a kollégák megbíztak vele. Izgulok is rendesen, hogy mit fognak szólni.

Mivel az ünnepelt nagy becsben tartja autóját, a kupaktanács úgy döntött, hogy az autót kellene tortába önteni. Sőt, igazából egy szőke táncosnő kéne kiugorjon a tortából. Nos, kiugrani éppen nem fog, de....

No de kezdjük az elején. Tripla adag Sachert sütöttem a jól bevált recept alapján, hiszen ez a tészta nagyon jól formázható, farigcsálható, és mégis van tartása. Csapattanács kérésére epres krémet készítettem szintén a jól bevált recept alapján: eperpuding fele adag tejjel sűrűre főzve, vajjal, porcukorral és eperlekvárral elkeverve.

Elkezdtem szépen rétegezni a tortát, egy piskóta, egy kis krém, egy piskóta, és hoppá... Ez így aránytalan lesz. Sebaj, tettem hozzá előre még egy kis darabot, hogy hosszabb legyen a kocsi orra. Következő réteg már csak az alatta lévők 2/3-ig ért, aztán pedig már csak a közepére tettem, hogy meglegyen a kocsi szélvédőinek íve.



Itt lép be a képbe, azaz pontosabban szólva a kocsiba a szőke cicamica. A torta legmagasabb pontján beleszúrtam a nagykést, és vér - akarom mondani, krém - fröcsögésmentesen vágtam egy kört. Kiskanállal kikapartam a kör alakból a tortát, és idebújt a celofánba öltöztetett bige, akit lenyomtam a torta aljáig, a fejére pedig visszatettem az utolsó lap tortát. Ugrásra kész a meglepi.



Bekentem az egészet még egyszer a krémmel, és majdnem elbőgtem magam. Aránytalan lett. Nagyon. A kocsi alja túl alacsony lett, úgy nézett ki, mintha elvágták volna. Szerencsére maradt még piskóta, bár ezt inkább puzzle-nek kéne nevezni, mert csak darabkák maradtak, amiket úgy rakosgattam egymás mellé, hogy kiadják a kocsi majdani alját. És itt jött a pillanat, amikor tudtam, hogyha hibázok, minden mehet a kukába. Fel kellett emelni az egészet úgy, hogy semmi nem csúszhat vagy mozdulhat el, mert akkor szétesik a torta. Anyu jött felmentő seregként, három lapáttal nyúltunk a torta alá, és átemeltük az egészet a pultra. A tepsire, amin a torta van, rápakoltam a maradék piskótaréteget, bekentem a krémmel, és újabb nyaktörő mutatványként felemeltük a tortát, és ráhelyeztük a plusz rétegre. Mission accomplished, bár nem hittem volna, hogy sikerül.

A bevont tortát betettem a hűtőbe, hogy jól összeálljon, ezalatt pedig az autóra kerülő díszeket készítgettem. Amikor jó állagú lett a torta, kivettem a hűtőből, és jött a karizom-mutatvány, fél kilós marcipánt kellett papírvékonyságúra nyújtani, hogy befedje az egész autót. Nem lett olyan szép, mint szerettem volna, mert sajnos kevés krém maradt a végén, így a bevonásnál nem tudtam eltüntetni a piskóta kis rücskeit, a marcipán pedig édesen rásimult minden kicsi dimbre-dombra.

Az időrablás újabb nagy mutatványa volt az autó feldíszítése: szélvédők, hűtőrács, lámpák, márkajelek, rendszámtábla, kontúrvonalak - de megérte, sokat javítottak az összképen.

Utolsó mozdulat pedig az előző este elkészített szülinapi pólós figura elhelyezése - a büszke tulaj és autója. A marcipánpacák pedig nem is tudja, hogy egy egész éjszakát tölt a szőke bigétől alig néhány centire. Vagy már a hűtőben összemelegedtek?