Virágkosár torta anyák napjára

Idén anyunak nem vettem a virágot, hanem készítettem. Úgy terveztem, hogy egy pici virágkosár formájú tortát készítek neki mára, de a fejemben kirajzolódott képből szinte semmi nem úgy valósult meg, ahogy elképzeltem, bár így is szép lett (de én, az örök elégedetlen , csak a hibákat látom mindenütt).

Kezdjük az elején: anyu nem édesszájú, minden tortámból csak egy-egy falatot kóstol meg, mert nem szereti az édességet. Így a szokásos a torták nem jöhettek számításba, de azt tudtam, hogy a citromtorta kivétel, azt szereti. A mindmegettén találtam egy receptet, amiről úgy gondoltam, hogy formatorta alapjának jó lesz.

Eleinte ugye kicsi tortát szerettem volna sütni, kb 10-15 centi átmérőjűt, amit három-négy rétegben építettem volna kosármagasságúra (tudjátok, ez a keskeny de magas fonott kosár gondolata volt a fejemben, amit ma annyi helyen lehet a virágboltokban látni). Még időben megtudtam, hogy nagy vendégség lesz ma nálunk, jönnek nagybátyámék és nagynénémék is, így a tortának 12 főre kell készülnie, tehát a pici kosár nem jó kosár.

Végül a kb 26 centis kerek tortaformában sütöttem, de nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. A recept írja ugyanis, hogy a tésztát úgy kell elkenni a tortaformában, hogy középen mélyedjen be (azt nem írta, hogy miért, de persze hamar kiderült). Ezt a mélyedést nem tudtam megcsinálni, még mindig nem tudok jól tésztát kenni (mint ugye a mákos-meggyes tortánál sem sikerült egyforma szép köröket kennem), úgy látszik nem csináltam még elég tortát, gyakorlásra szorulok (vagy jó tippekre kommentben). Természetesen a torta közepe jól megmagasodott a sütés végére, így domború tortám lett, hatalmas és alacsony - itt már tudtam, hogy lőttek a fejemben lévő torta megvalósításának.

A krémbe dupla adag citromot tettem, mert anyu így szereti :) Szerintem enélkül nagyon édes lett volna, pedig most határozottan az volt a cél, hogy savanykás legyen a végeredmény. Ezután következett az a pont, ahol szintén még sok-sok gyakorlásra (és esetleg újabb tippekre szorulok): a piskóta kettő - három lapba vágása. Az első szint vágása még egész tűrhető lett, pici dimbek-dombok, de nem morzsolódott. A másodiknál viszont komoly gondok léptek fel, az egyik oldalon elindultam, de valahol a másik oldal előtt felbukkant a késem a mélyből, és kikandikált a torta legtetején, közben pedig szétmorzsoltam a torta oldalát. Itt már csak a régi chokito reklámszlogenben bíztam: ronda de finom. Végülis a széttrancsírozott tortát megkentem a krémmel, igyekeztem közben a krémmel átplasztikázni az elbaltázott felső szintet és lemorzsolt oldalakat, de erre annyi esélyem volt, mint Nicole Kidmannek botoxozott arccal mosolyogni. Sebaj, finom még mindig lehet.

Torta vonult a hűtőbe, jöhetett a díszítés előkészítése. Virágokat szerettem volna készíteni, Kiskukta gyönyörűségeit láttam a lelki szemeim előtt, de sajnos ott is maradtak, az enyémek még csak nem is emlékeztetnek azokra a virágokra. Először is indult a fondant gyártás, Edit receptjét használtam, bár okosRore kukoricaszirup helyett kukoricaolajat vett (és basszus mennyit kerestem.... ), még jó, hogy mielőtt összeöntöttem volna a zselatinnal, még egyszer a kezembe vettem a receptet, és megláttam, hogy már megint hülye voltam - ráadásul egy vagon pénzt dobtam ki az ablakon a fölösleges kukoricaolaj miatt. Végül méz került bele helyette, azt hiszem, Kiskukta is azzal csinálja. Aztán okosRore megint bebizonyította, hogy nem ártott volna alsó tagozatban matekórán levelezgetés és amőbázás helyett figyelni, ugyanis a 70 deka porcukor nálam 70 grammnak lett "átváltva". Kicsit ugyan gyanús volt, hogy az már a recept átolvasásakor tudatosodott bennem, hogy ez több lesz, mint egy zacskó porcukor, ezért oda is készítettem mindjárt kettőt a pultra, de amikor kimértem a 70 dekát, alig fogyott a zacskóból a cukor. Persze amikor a glycerines, mézes, aromás, zselatinos löttyöt ráöntöttem a kimért (khm...) porcukorra, elég furcsa volt, hogy folyós állagú volt a cucc, holott azt gyúrni kellett volna. Sebaj, lelkesen kanalaztam bele tovább a cukrot, mikor félúton rájöttem, hogy a 70 deka az 700 gramm! Jó, mindegy, most már hivatalos, hogy hülye vagyok, szerintem a dara-morzsa történetek után már semmin nem lepődtök meg, de most sem ér hangosan röhögni! Végülis sikerült összegyúrni, elkészült a massza.

Ezután elmentem koncertre, mert ha már majális örömére kis városunkba érkezik a PASO, nekem ott kell lennem! Férjemmel és Adéllal végigtáncoltuk a bulit, fél 10-re értünk haza. Koncertfílinggel feltöltve estünk neki a virágok és levelek készítésének. Fehér és rózsaszín fondantból készültek a virágok, zöld kettes marcipánból a levelek. Sajnos a virágok rondák lettek, mert minden előtanulmány nélkül, tulajdonképpen Adéllal gyurmázgatva készítettük őket, úgyhogy csoda, ha fel lehet ismerni őket. Biztosan megvan a rózsakészítésnek a maga technikája, itt az ideje, hogy utánaolvassak és megtanuljam (már találtam is linket). Adél nagy örömére katicát is készítettünk a virágra :) A masnihoz találtam egy nagyon jó videót Editnél, de sajnos nem volt időm és türelmem éjjel ragasztóanyagot kutyulni, szóval gyurmáztam egyet, ami szerintem már szebb lett, mint amit Zsuzsi varródobozára készítettem, és még szebb, mint amit Dávid macitortájára, de még messze van attól, amilyet majd egyszer fogok tudni!

Éjfél közeledett, amikor nekiláttam bevonni a tortát. Itt jött a következő döbbenet, amikor rájöttem, hogy sötétbarna marcipánom már alig van, pedig abból szerettem volna a torta oldalát bevonni, az lett volna a kosár.... Nem volt már se időm, se erőm éjjel fél kiló marcipánt barnára gyúrni kakaóporral, így az alap vajszínű hármas marcipánnal vontam be a torta oldalát. Mivel a torta igencsak göcsörtös lett, hiszen a botoxkezelés nem használt, csúnya lett az oldala a tortának. Ráadásul helyem sem volt elég, hogy elég hosszúra nyújtsam a marcipánt, így több részletből raktam össze az oldalát, a találkozási pontoknál nem lett épp gyönyörű. A kosár füléhez még múlt héten vettem egy nagy barkácsboltban kábelt, ennek a bevonásához nem volt jó az általam használt hármas marcipán, állandóan szakadt szét rajta. Végül sárgából készítettem a szalagot, ami átfonta a füleket is, és a masniban záródott. Ez a szalag sem lett sajnos egyenletesen széles, mert már alig tudtam nyitva tartani a szememet :) A bevonás után a hurkapálcába szúrt virágokat a tortához rögzítettem, körberaktam őket a levelekkel, középre tettem a szivecskét, amin alig látszik, de belevéstem a gyerekek neveinek kezdőbetűit - ha nem éjszaka alkottam volna, eszembe jutott volna, hogy van még cukormázas dekortollam... Utolsó lépésként jött a Mami felirat, a gyerekeim ugyanis így szólítják anyut.

A nagy tanulságot azért levontam: több időt kell hagyjak, hogy ne kelljen kapkodnom! És persze a mottóm újra értelmet nyert, van még mit tanulnom, de anyunak sikerült örömet szerezni ma reggel :)