Mézeskalács házikó, a karácsony előszobája

A mézeskalácsról sokáig csak a száraz, ehetetlen, celofánba csomagolt szivecskék jutottak eszembe. Egészen addig, amíg Anett ki nem találta, hogy karácsonyra készítsünk mézeskalács házikót. Töltött le a netről receptet, a formához sablont, a tésztát is begyúrta, csak mennem kellett - ellenállhatatlan ajánlat. Akkoriban még csak két gyereknél tartottam, őket anyuékra bíztam elalvás után, és mentem Anetthez, akinél az enyémekkel egyidős gyerekek már szintén aludtak. Este kb 9-re érkeztem meg, és nagyjából éjjel háromig dolgoztunk, sokszor majd eldőltünk a nevetéstől a saját bénázásunk láttán, és még arra is emlékszem, hogy valamikor éjfél tájban a másnapra főzött húslevest dézsmáltuk meg. A végeredmény egyébként nagyon szép lett, rendesen aggódtam is, hogy hazaszállítás közben nehogy valami baja legyen.

Későbbi években is készítettem házikót, és a gyerekek valamikor egyszer csak kitalálták - vagy én találtam ki, és ők átvették tőlem az ötletet? - hogy a házikót az Angyalkának készítjük, aki hozza hozzánk a karácsonyfát és az ajándékokat. Ugye milyen jófejek vagyunk? Valamelyik évben úgy is rendeztük a dolgot, hogy a fa díszítése közben - mialatt a gyerekek anyuéknál aludtak - letörtünk egy darabot a házikóból, hogy "lám, lám, az angyalka meg is kóstolta a neki kikészített házat".

Mindezek után természetes volt, hogy idén is lesz házikó, és ezúttal a két nagyobb gyerek segítségével készült a remekmű.

Előkészületek: gyerek és hozzávalók az asztalnál

A recept ugyanaz, amit anno Anett talált, még video is van fent a készítésről. A hozzávalókat a robotgép tésztává gyúrta - minő szerencse, hogy anyu tavaly (vagy talán tavalyelőtt?) megvette magának a robotgépet, így néha kölcsön tudja tőlem kérni... Azt hiszem, a nyújtásnál kicsit elszámítottam magam, hagyhattam volna vastagabbra a tésztát, akkor talán szebb lett volna. Sőt, utólag arra is rájöttem, hogy egy picivel több liszt is jót tett volna, így ugyanis túl lágy lett a tészta, és amikor átemeltem a házikó darabjait a tepsire, megnyúltak a formák, és nem tudtak az elemek egyformára sülni.

Anya nyújt, Adél figyel

A nyújtás után elővettem a kinyomtatott sablont (a linkelt oldalon elérhető), és a tésztára helyezve egy késsel végiglyukasztottam a vonalak mentén, majd egyesével kivágtam az elemeket és áttettem a tepsire. Az már csak utólag jutott eszembe, hogy amikor észrevettem, hogy nyúlik a tészta áthelyezéskor, át kellett volna szervezzem a dolgokat, és már eleve a sütőpapíron kellett volna kivágni a formát, és csak a maradék tésztát leszedni, majd a papírt a rajta lévő elemekkel átemelni a tepsibe. Eső után köpönyeg, na mindegy. A tepsiben megkentem az elemeket tojássárgával, majd mentek a szoliba, kb 15-20 percre 190 fokon.

Késsel lyukasztom a sablont


Átemelés

Amíg a ház falai hüledeztek a forró sütő után, kikevertem a tojás fehérjéből és a porcukorból a ragasztós mázat. És elérkeztünk az általam legjobban utált művelethez: varázsold bele a ragacsot egy habkinyomóba úgy, hogy ha nyomod, ne folyjon vissza. És ne legyen az egész ház ragacsos. Esélytelen...

Hüledező, túlszolizot falak

Amíg én kínlódtam a ragaccsal, a gyerekek hősiesen tartották a falakat, amíg a malter, akarom mondani tojásfehérjés porcukor meg nem kötött. Na jó, félúton át kellett tőlük vegyem a tartást, mert már nem bírta a karjuk. Vagy szimplán megunták? Mindegy.

Azt ugye említettem, hogy megnyúltak az elemek a sütés előtt? No hát akkor el tudjuk képzelni, milyen nagyszerűen egyforma falakat sikerült sütnöm, ugye? Hm, gondolom átlag kőművesek nem szokták malterral kitömni a falak és a tető között tátongó réseket. Na jó, ezek nem rések voltak, hanem szakadékok. Kb a 10 centi magas házikóban a fal és a tető között kétcentis rés volt. Jó arányok, nem? És milyen mázli, hogy nem igazi házat építettem... Fogtam a habkinyomót, és rendületlenül nyomtam a ragacsot, amíg csak egy pici is fért a tető meg a fal közé. Majdnem el is fogyott a művelet végére a ragacs, de megérte az áldozatot, mert végül sikerült lábra állítani a házat, és aztán úgy is maradt.

Miután meggyőződtem róla, hogy megkötött a ragacs, és a ház már akár egy kisebb földrengést is túlélne - mondjuk valamelyik gyere meglöki véletlenül -, akkor nekiláttunk a díszítésnek. Néhány évvel ezelőtti háznál a mézeskalács ki sem látszott a színes cukrok és egyebek mögül, így idén úgy döntöttem, ön- és gyerekkorlátozást fogok életbe léptetni: csak a kerítés lehet színes. A bogyók és cukrok a gyerek reszortja volt, örömmel és némi önmegtartóztatással rakosgatták bele az édességet a ragacsba, erősen bízva abban, hogy a maradékot majd megehetik. Így is lett, anyák gyöngye.

A házikó most egy magas polcon várja a jövő szombatot, hogy a fát hozó angyalka haraphasson bele elsőként. Remélem, a fogam nem törik majd bele, veszélyes meló ez az angyalkodás.

Alkotók és művük








(A folyamatot a gyerekek fotózták, a kész művet én)

Folyt. köv, ugyanis a házikónál nem álltunk meg, készítettünk hagyományos (és kevésbé hagyományos, például kacsa formájú) mézeskalács sütiket is tegnap. Természetesen nem házikónak való fogtörő tésztából.