2010. március 19., péntek

Felöltöztetett torták - folytatás



Míg a kukactorta vígan várta, hogy hűvösre kerüljön anyuék spájzában, nekiláttam a rendőrautónak. Ez egy pici torta, így egy nagyobb maroknyi marcipánt elég volt kinyújtani, ettől nem lesz izomlázam :) Sajnos a torta krémje túl lágy lett, így kissé megdőlt az autó, most a hűtőben várja, hogy a krém kicsit megkeményedjen, és ki tudjam egyenesíteni. A díszítés aprólékos feladat volt: ablakok kék marcipánból előre, hátra és oldalra, tettem rá még ablaktörlőt is :) A rendőrautó tetejére természetesen sziréna került, aztán felragasztottam még a sárga és piros marcipánból a lámpákat, barnából pedig a kereket is. Kapott a motorháztető egy 5-t, a csomagtartó pedig egy Dávid feliratot, ebből könnyű rájönni, kinek - hányadik szülinapi torta is ez :)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tuti lett, kár hogy nem találtál még ki hogyan is tudnám így a távolból megkóstolni, a muffinok is nagyon hívogatóak. Egyébként hol lehet ilyen sokféle marcipánt venni és mennyiért, hátha én is kedvet kapok a következő szülinapkor.

    VálaszTörlés
  2. Színes marcipánt lehet kis csomaggal venni, Gyurmarci a neve, kb 5 szín van benne, 450 ft, de semmire nem elég :S A színes marcipán elég drága, a sima fehéret lehet egy kilós tömbben venni a Metroban, kb 2000 forint. Ez a kilós marcipán 1:3 arányú (a cukor - mandula arányát jelenti), ez a legjobban gyúrható és formázható, ez való igazából torták bevonására. A színesek általában 2:3 arányúak, nehezebb velük dolgozni, de apró díszítésre jók. A legjobb, ha fehéret veszel, és magad színezed. Feketére orvosi szénnel lehet színezni (a széndarabot porrá töröd és belegyúrod a marcipánba), barnára fekete kakaóporral (szintén csak bele kell gyúrni). Más színt lehet úgy csinálni, hogy pl színes italport (pl Bolero) 90%-os alkohollal oldasz fel, és úgy dolgozod bele a marcipánba. Folyékony ételszínezéket, vagy nem alkoholban oldott port nem szabad használni, mert a folyadék elfolyósítja a marcipánt, é használhatatlan lesz, az alkohol viszont szépen elpárolog, és a benne lévő színezőanyag pedig átszínezi a marcipánt. Jártam már úgy, hogy nem volt itthon patikai alkohol, ezért barackpálinkában oldottam fel az italport, a pálinka viszont nem párolgott el teljesen, így adott egy kis extra bukét a tortának :).

    VálaszTörlés
  3. köszi az infót, jó ezeket tudni. :o))

    VálaszTörlés